Beszámoló az I. Újbudai Focimajálisról a Mezőtúriak szemével

Ezt az írást – a szerzője engedélyével – most nagy örömmel megosztom Önökkel is:
Beszámoló az I. Újbudai Focimajálisról a Mezőtúriak szemével

Mindig is fontos dolognak tartottuk, hogy a gyermekeink az edzéseken kívül különböző élményekben részesüljenek. Focitáborokat, focifarsangot szervezünk és már 3 alkalommal jártunk a Groupama Arénában családokkal. Ez a pályázati kiírás új élményekhez tudta juttatni nemcsak a gyerekeket, de a szülőket, pedagógusokat is. Városunkból 3 csapat is nevezett erre a pályázatra. Nagy lelkesedéssel kezdtünk bele és nagy örömünkre szolgált, hogy nemcsak a gyerekek, de a szülők és a város vezetése is aktívan bekapcsolódott az előkészületekbe. Szurkolói dalt tanultunk, mezeket készítettünk, táncoltunk. Több héten át gyakoroltunk, és jókat mosolyogtunk, amikor az öltözőkből, tantermekből, szünetekben is szurkolói dalt énekelték. Hamarabb megtanulták, mint a kötelező verseket.:) Mire elkészült a kisfilmünk már a szülők is velünk énekeltek , táncoltak.

Aztán jött az igazi boldogság! Amikor értesültünk arról, hogy a legjobb 24 közé kerültünk. Külön öröm számunkra, hogy a nem bejutott mezőtúri csapatok is osztoztak sikerünkben és együtt örültek velünk. A legkisebbek családjukkal el is kísértek bennünket.

Erre a május 22-i napra, mintha megrendelték volna az időjárást vagy a Nap tudta volna, hogy száz ágra kell sütnie.

Megérkezésünkkor szívélyesen fogadtak bennünket és minden igen gördülékenyen ment. Már ekkor éreztük, hogy nem hiába jöttünk el. A befektetett munkánknak itt éreztük az eredményét, ahogyan láttuk gyermekeink arcát. Már a felvonulás a zászlókkal, táblákkal szenzáció volt számukra. A nap folyamán reméljük egy életre szóló barátságot kötöttünk a Mendei és Fonyódi csapatokkal, akik a színpadi produkciónknál ott szurkoltak nekünk a színpad előtt.

A nap fénypontja az eredményhirdetés volt, ahol aztán minden képzeletet felülmúló eredmények születtek. Korcsoportunkban első helyezettek lettünk a fociban, megnyertük a dedikált mezt.

A legszívhezszólóbb ajándék számunkra mégis az volt, amikor a mezőtúri kerámialabdát, melyet ajándékba vittünk a válogatott csapatnak Nagy Ádám olyan őszinte boldogsággal vette át tőlünk, hogy naponta többször beszélünk róla az iskolákban és otthon is. Idős nénik, bácsik állítanak meg bennünket könnyes szemekkel és gratulálnak.
Arra azonban nem számítottunk, hogy a vasárnapi nap után még érhetnek bennünket meglepetések. És mégis!
Megérkezett a fotó a Magyar Válogatottól, ahogyan fogják a kezükben a kerámialabdát. Hihetetlen! Pár napja még itt volt nálunk, és most utazik Franciaországba!

Végezetül szeretnénk köszönetet mondani Király Nórának és csapatának, mert ez igazi csapatmunka volt e remek kezdeményezésért.
A levélben kérték, hogy fogalmazzunk meg észrevételeket, de ezzel a lehetőséggel nem kívánunk élni, mert csak az nem követ el hibákat, aki nem csinál semmit.
Mivel mi is egy ajándékkal készültünk, ezért remélem, elhiszik nekünk, hogy nem az ajándékokért, hanem az élményekért érkeztünk.
Ezúton is gratulálunk a 77 pályázónak, akik időt fordítottak a pályázat elkészítésére.
Egy igazi gyerekszokással, utóirattal szeretnénk zárni levelünket. ( Az utóirat Király Nórának, Nagy Ádámnak és a Válogatottnak szól.)
Utóirat:

„ Kedves Király Nóra! Kedves Magyar Válogatott!
Mezőtúr üzeni nektek, hogy akárhogy szerepeltek az EB-n mi mindig szurkolni fogunk nektek, és mint, ahogy eddig is ott leszünk a meccseiteken. Sosem a negatív kritikákkal foglalkozzatok, hanem ezekből a pozitív gondolatokból merítsetek erőt. Hiszen már ti vagytok a példaképei a magyar gyerekeknek. Sok sikert kívánunk innen Mezőtúrról! „

Mezőtúr, 2016.május 25.                                                               A mezőtúri gyerekek, Laura, Miklós
Pillanatképek:

?