2015. szeptember 20-án, a Bikás parkban rendezték meg az Budapesti Szabadidősport Szövetség szervezői a „Moccanj Újbuda!” őszi sportfesztivált, amelyen Király Nóra alpolgármester köszöntötte a megjelenteket.

Az országos (az egyéni és családi csapatok részére szervezett) egész évet átölelő rendezvénysorozat harmadik állomása a Bikás park volt. Az egész napos rendezvény kicsiknek és nagyoknak egyaránt kínált sportprogramokat. Az akció célja, hogy minél szélesebb körben hangsúlyozza a mozgás fontosságát, és segítségével minél többen kezdjenek sportolni, mozogni.
A látogatóknak meghatározott feladatok teljesítése után ajándék járt, majd a nap végén egy újabb sorsolás várta a nap során versenyzőket.

Király Nóra egészségügyért felelős alpolgármester köszöntőjében elmondta, hogy öt gyermekes családanyaként arra törekszik, hogy minél többször vigye el a gyermekeit hasonló rendezvényekre, ahol a gyerekek játékosan ismerkedhetnek meg különböző mozgásformákkal, hiszen minél fiatalabb korban épül be a mindennapjaikba a mozgás, felnőttként annál nagyobb eséllyel választanak majd önállóan is valamilyen rendszeres sportot.

Külön örül annak, hogy a szervezők nemcsak a gyerekeket, hanem a családokat is megszólítják a csapatversenyekkel, ugyanis abban hisz, hogy a példamutatás mindennél fontosabb. Ő is elhozta a két kislányát, akikkel együtt sokféle mozgási lehetőséget próbáltak ki, egyebek mellett a falmászást.

A Bikás parkot az egyik legszebb és legjobban felszerelt szabadidős térnek tartja, amelyből szerencsére egyre több van a kerületben.
Felhívta a figyelmet egy szintén mozgásról, egészségről szóló rendezvényre, amely szeptember 27-én lesz a Feneketlen-tó partján. Az „EgészségPart” elnevezésű rendezvényen nemcsak különböző sportprogramokat, de neves fellépőket, mint például Kovácsovics Fruzsina, Csipet csapat, dinamikus táncprodukciókat láthatnak, de együtt tornázhatnak Béres Alexandrával és egészségről szóló beszélgetéseken és szűrővizsgálatokon is részt vehetnek.
Végezetül mindenkit arra biztatott, rendszeresen „moccanjon”, így törekedjünk arra együtt, hogy Újbuda legyen a főváros legegészségesebb kerülete!