2014. január 15-én a hagyományoknak megfelelően Újévköszöntő Lencsepartyt tartott Újbuda önkormányzata a helyi vállalkozásoknak, amelyen dr. Hoffmann Tamás polgármester bemutatta Király Nórát, Újbuda új alpolgármesterét is.

Erősíteni kívánja a párbeszédet Újbuda önkormányzata a következő időszakban – hangzott el a kerületi vállalkozások számára rendezett esten. A polgármester megerősítette, nem kell számolniuk a vállalkozásoknak további helyi adókkal, a kerület gazdálkodása új, stabil alapokon áll, nem terhelik adósságok.

Az újbudai önkormányzat a tervek szerint 2015-ben olyan inkubációs programot indít a kerületi vállalkozások számára, amelynek célja, hogy elősegítse és támogassa a megvalósítható gazdasági, vállalkozási ötleteket a kezdő cégek nehézségeinek enyhítésével – mondta Hoffmann Tamás Újbuda polgármestere, a hagyományos évindító, kifejezetten a helyi vállalkozásoknak szervezett kapcsolatépítő estén.
Kiemelte, január 26-án kilenc csapat döntőjével zárul a startup pályázat, melyben négy csapat egyenként egymillió forint támogatásban részesül. Az újbudai versenyen résztvevő csapatok ötletei hasznosíthatók lehetnek a kerületi befutott vállalkozások számára is, így a polgármester arra kérte a jelenlevőket, hogy kövessék figyelemmel a startup eseményt.

A múlt évet összegezve Hoffmann elmondta, a Nyéki Imre uszoda megújulása, a Gabányi Sportcsarnok építése nem kis részben a kerületi vállalkozások segítségével, egész pontosan a társasági adójuk révén valósult meg. Látva az eredményeket a polgármester leszögezte: a jövőben is partner marad a vállalkozások számára és mindent megtesz azért, hogy a cégek életét megkönnyítse. Ezt megerősítve kijelentette, hogy a következő évben a vállalkozásoknak nem kell a meglevők mellett további helyi adókra számítaniuk, mivel az önkormányzat költségvetése stabil és kiegyensúlyozott, hitelekkel nem terhelt.
A célok között szerepel, hogy a vállalkozások és az önkormányzatok közötti párbeszéd folyamatos legyen. Az idei tervek között a kulturális városnegyed továbbfejlesztését és a gyermek-egészségügyi centrum kialakítását említette, továbbá azt a tényt, hogy a főváros terjeszkedési iránya déli irányú, amelyben jelentős szerepet kaphat a kerület. Mindez elősegíti a vállalkozások számára a megfelelő gazdasági környezet kialakulását. Újbuda sportos kerület, mi több, a sport egyértelműen meghatározó szerepet játszik életében – hangsúlyozta Simicskó István sportért felelős államtitkár, Újbuda országgyűlési képviselője.

A sportgazdaság valóban megélénkült a kerületben, hiszen a Tüskecsarnok tavaly nyitotta meg kapuit és a tervek szerint egy úszómedencével fejlesztik. Ezen kívül Gazdagréten is várható egy tanuszoda beruházás.

Forrás: ujbuda.hu

Új lendületet Újbudának!
Tegyünk együtt egy tisztább, biztonságosabb és élhetőbb Újbudáért! Csatlakozz a csapatunkhoz és legyél részese a változásnak!
Új lendületet Újbudának!
Tegyünk együtt egy tisztább, biztonságosabb és élhetőbb Újbudáért! Csatlakozz a csapatunkhoz és legyél részese a változásnak!