Vigyázz, kész, gurulj! Babakocsis Sétanap Újbudán – babakocsis és kerekesszékes menet tesztelte Újbuda járdáit

Különleges kezdeményezést indított útjára a XI. kerület önkormányzata. Az első Újbudai Babakocsis Sétanap résztvevői azt térképezték fel, mennyire lehet biztonságosan és akadálymentesen közlekedni a kerületben babakocsival és kerekesszékkel, illetve melyek azok a sétaútvonalak, amelyeket zavartalanul lehet ily módon használni. A program közösségi eseményként is példaértékű, hiszen a kerület az érintettekkel közösen rajzolja meg az akadálymentes térképet, ezzel is hozzájárulva a Családbarát Újbuda programhoz.

Kedden délelőtt végül több mint ötven babakocsis kismama, kispapa, illetve kerekesszékkel közlekedő gurult a séta útvonalán, köztük a kerület egyik ismert zenésze, Balanyi Szilárd, a Quimby billentyűse. Akadt olyan helyi lakos is, aki hat gyermekével tesztelte az utakat.

„Kerületünk fejlesztése és folyamatos fejlődése közös érdekünk” – hangsúlyozta a séta elindításakor Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere. – „A Családbarát Újbuda Program lényege, hogy minél több olyan fejlesztés és szolgáltatás valósuljon meg, melyek a családok, a kerületünkben élők mindennapjait teszik könnyebbé, élhetőbbé.”

A kismamákra nem csak az útvonalak feltérképezésével gondol a kerület vezetése. Ellátó szervezetei körében olyan szakmai együttműködéseket szervez, melyek előmozdítják az önkéntességet és a sikeres álláskeresést, így a GYES-ről, GYED-ről a munkaerőpiacra visszatérő anyukák elhelyezkedési esélyének növeléséhez térítésmentes tréningekkel járul hozzá az önkormányzat – mondta el Lőrincz István Gergely, az Újbuda Prizma Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője.
A TÁMOP-2.4.5-12/4-2012-0001 számú „Rugalmas munkahelyek, családbarát Újbuda” program az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.
Újbuda (2014. 06. 24.)

Új lendületet Újbudának!
Tegyünk együtt egy tisztább, biztonságosabb és élhetőbb Újbudáért! Csatlakozz a csapatunkhoz és legyél részese a változásnak!
Új lendületet Újbudának!
Tegyünk együtt egy tisztább, biztonságosabb és élhetőbb Újbudáért! Csatlakozz a csapatunkhoz és legyél részese a változásnak!