A Gazdagréti Közösségi Házba érkezett a Játékos Tudomány Társaság interaktív bemutatója, a Testünk, a csoda. A kiállítást az első napon Király Nóra, Újbuda alpolgármestere is meglátogatta.

A szív, az agy működését, az izomzat összetett munkáját, a keringés komplexitását és a test felépítését megismertető kiállításon a látogatók a gyakorlatban is kipróbálhatták a tárlat eszközeit, szimulátorokat és modelleket.

Az önkormányzati támogatásnak köszönhetően a környékbeli iskolák tanulói és az óvodások szervezetten, ingyenesen látogatják a tüsszentés, a szívműködés, az izommunka, az emésztés és az agyműködés mechanizmusát bemutató kiállítást.

Király Nóra elmondta, hogy egészségügyért is felelős alpolgármesterként és ötgyermekes édesanyaként egyaránt fontosnak tartja, hogy a gyerekek minél teljesebb ismeretanyagot szerezzenek a szervezetükről, testük felépítéséről, hiszen ez az egészségmegőrzés alapja.

A test csodáit bemutató fantasztikus világba Vonsik Vivien, a Gazdagréti Közösségi Ház vezetője kísérte el a gyerekeket. Elmondta: a tárlatra délelőtt és kora délután iskolás és óvodás csoportokat várnak, 16 óra után pedig a családoké a terep.

Cél, hogy a gyerekek időben megtudják, hogyan lehet egészségesen élni, táplálkozni, mozogni. Hozzátette: hosszú út vezetett az ötlettől a tárlatig, amely nem jöhetett volna létre az egészségügyért felelős alpolgármester segítsége nélkül.

Az izgalmas újdonságokat tartogató kiállítás január 9-13-ig, 8- 19 óráig várja a látogatóit!

 

Az eseményről készült filmet itt tekinthetik meg: