Boldog és büszke vagyok rá, hogy a tavalyi évben is megvalósult az adventi vásár és az online gyűjtés, amely fantasztikus sikerrel zárult, hiszen a közel 7 millió forintos bevételből nem egy inkubátort, hanem két BABYTHERM 8010 nyitott inkubátort és egy GE Healthcare C1-5-D típusú konvex vizsgálófejet sikerült biztosítanunk a Gyermekszív Központnak.
Novák Katalin államtitkár asszony az átadón kiemelte, hogy Magyarországon a családszervezetek képesek összefogni egymással és közös célokért, egymást erősítve nagy eredményeket tudnak elérni. A kormány feladata pedig az – fűzte hozzá -, hogy munkájukhoz biztosítsa a feltételeket. Az államtitkár asszony megköszönte a FICSAK kezdeményezését és gratulált az elért sikerhez, amely közös, így üdvözölte azt, hogy a megvásárolt eszközök a kisbeteg gyermekek gyógyulását segíti majd elő.
A sajtótájékoztatón Ablonczy László főorvos, a Gyermekszív Központ orvosigazgatója elmondta, hogy az intézmény számára azért hasznosak ezek a fűthető, megfelelő páratartalomra beállítható, nyitott, lehajtható oldalú inkubátorok, mert a koraszülött gyermek felesleges mozgatása, műtőbe szállítása nélkül is el tudják végezni benne a szükséges beavatkozásokat.
Tordas Dániel, az Okkal Dobban Alapítvány kuratóriumi tagja örömét fejezte ki, hogy az adománygyűjtésnek köszönhetően ráirányul a figyelem a Magyarországon szívbetegségben élő mintegy 18 ezer gyermek és családjuk helyzetére.
Magyarországon 18-20.000 gyermek él valamilyen szívfejlődési rendellenességgel, de mégis nagyon keveset hallunk róluk, ezáltal mind a lelki, mind az anyagi támogatottságuk elmarad egyéb súlyos betegségből gyógyult gyermekekhez képest.
Nagyszerű dolognak tartom, hogy az összefogás ilyen mértékű volt és ezáltal egy jó cél, jó ügy érdekében tudtak együttműködni az adományozók.
Köszönjük még egyszer minden adományozó támogatását, hiszen egyedülálló az az összefogás, amelyet minden évben tanúsítanak ilyenkor.