Az elmúlt 10 évhez hűen idén is felvirágoztuk Gazdagrétet. Több, mint 120 gazdagréti lépcsőház csatlakozott a Gazdagréti Összefogás Egyesület és a Ficsak – Fiatal Családosok Klubja egyedülálló kezdeményezéséhez. A Föld napja alkalmából több mint 4500 tő egynyári növénypalántát és 3,7 tonna virágföldet osztottunk ki a lakótelepen a közös képviselőknek, valamint az intézményeknek. A virágosztásban segítségünkre volt a Nemcsák Károly, a József Attila Szinház Igazgatója, aki több mint 30 éve kötődik Gazdagréthez.
2024-ben is meghirdettük a “Gazdagrét legszebb kiskertje” pályázatotm, melynek keretében várjuk a kiültetést követően a kialakított kiskertekről, virágos ládákról készült fotótat. Külön versenyt hirdettünk társasházaknak és az intézményeknek. Az első három helyezettnek értékes ajándékcsomaggal köszönjük meg a munkáját és kreativitását!
Köszönet a társasházak közös képviselőinek, gondnokainak, hogy a virágok kiültetésével otthonosabbá teszik lakókörnyezetünket. Ezért érdemes nyitott szemmel járni.
Köszönjük mindenkinek a sok- sok munkát, mellyel még szebbé teszik lakótelepünket.
Az eseményről készült kisfilm itt tekinthető meg: