Az Újbudai Fidesz-KDNP megdöbbenve, és felháborodva értesült a nyilvánosságra került videófelvételről, melyen Tóth Márton ifjúsági tanácsnok szerepel, miközben elfogadhatatlan, rasszista kijelentéseket tesz. A videón továbbá az MSZP-s Kiss Dominik, Újbuda önkormányzati felügyelőbizottságának tagja, valamint Görög András, az MSZP frakcióvezetője is felfedezhető.
A beszélgetés során elhangzik, hogy Hintsch György, Újbuda szocialista alpolgármestere „utálja a cigányokat”, melyet Tóth Márton is megerősít. A felvétel nyilvánvalóvá teszi, hogy a baloldali politikai vezetők mit gondolnak valójában egyes társadalmi csoportokról. Ez a magatartás teljes mértékben szemben áll azokkal az alapértékekkel, amelyeket egy demokratikus közösségnek képviselnie kell.
László Imre, Újbuda DK-s polgármestere felelősséggel tartozik ezért a helyzetért, hiszen ő maga döntött úgy, hogy olyan politikusokkal lép szövetségre, akik nyíltan rasszista nézeteket vallanak. Egy városvezető nem hunyhat szemet ilyen botrányok felett, különösen, ha saját politikai szövetségeseiről van szó. Ha valóban elkötelezett a demokratikus értékek és a közösség szolgálata mellett, akkor haladéktalanul vállalnia kell a politikai felelősséget, és távoznia kell tisztségéből. Egy polgármester elsődleges feladata, hogy biztosítsa: az általa vezetett önkormányzat semmilyen formában nem legitimálhat vagy tűrhet el rasszizmust és kirekesztést.
A videón szereplő és velük összefüggésbe hozható valamennyi politikai szereplő számára nincs más út, mint az azonnali lemondás. Az általuk tett kijelentések méltatlanok a közszereplőkhöz, és teljes mértékben összeegyeztethetetlenek a demokratikus értékrenddel. Az újbudai polgárok joggal várják el, hogy a közéletben csak olyan vezetők maradhassanak, akik tisztelik és képviselik a társadalmi együttélés alapelveit.
A baloldali koalíciónak meg kell vizsgálnia, hogyan tud a továbbiakban együttműködni olyan párttal, melynek politikusai nyíltan rasszisták. A DK, az LMP, a Párbeszéd és a Momentum felelőssége, hogy világossá tegyék, milyen irányt kívánnak követni a jövőben.
Az Újbudai Fidesz-frakció és elnöksége határozottan elutasít minden gyűlöletkeltő, megosztó politikát, és minden törvényes eszközzel fellép az ilyen megnyilvánulások ellen. Egy tisztességes társadalomban nincs helye rasszizmusnak, kirekesztésnek és uszításnak.
Újbudai Fidesz-KDNP
2025. január 29.