Család 2025 Konferencia – A Ficsak számára a családok és a hagyományos értékek a legfontosabbak
Magyarországon a kormány határozottan kiáll a család védelme mellett, melyet a Fiatal Családosok Klubja (Ficsak) is teljes mértékben támogat.
2025. január 30-án, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) és a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány közös szervezésében került sor a CSALÁD 2025 konferencia megtartására. Király Nóra, miniszteri biztos és a FICSAK alapítója „A korszellem hatása a családdal kapcsolatos döntésekre“ című kerekasztal beszélgetés egyik meghívott vendége és előadója volt.
A Ficsak kiemelten fontosnak tartja a családi értékek hangsúlyozását, hiszen az elmúlt években a család intézménye egyre inkább az ideológiai harcok célpontjává vált.
Magyarországon a kormányzat és a Ficsak is határozottan kiáll a család védelme mellett. Az Alaptörvényben rögzítésre került, hogy a házasság egy férfi és egy nő szövetségén alapul, és a gyermekek joga, hogy anyától és apától kapjanak nevelést. A családpolitika – például a CSOK, az adókedvezmények és a nagycsaládosokat támogató programok – nemcsak gazdasági, hanem szimbolikus ellenállást is jelentenek a liberális törekvésekkel szemben.
A digitalizációnak kiemelkedően befolyásoló szerepe van az emberek, elsősorban a fiatalok párkapcsolattal, családdal kapcsolatos döntéseire és lelki egészségükre. A családellenes törekvések – például a hagyományos családmodell jelentőségének megkérdőjelezése és az egyéni önmegvalósítás túlzott előtérbe helyezése – mélyen befolyásolták a fiatalok párkapcsolati döntéseit és lelkiállapotát. Ezek a narratívák sok esetben azt a hamis képet közvetítik, hogy a hosszú távú elköteleződés gátat szab az egyéni szabadságnak, míg a stabil családot olyan intézményként mutatják be, amely nem illeszkedik a modern életmódhoz vagy a személyes célokhoz.
A Ficsak álláspontja szerint a 2025-ös év fordulópontot hozhat, ha a családok és a hagyományos értékek védelmében olyan politikai irányvonalak érvényesülnek, melyek a nemzeti identitás és a közösségi alapértékek megerősítését célozzák. A témában lehetőség van interjú készítésére Király Nóra miniszteri biztos asszonnyal, a Ficsak alapítójával.
További információ:
info@ficsak.hu