Újbudára érkezett a Teddy Maci Program

Újbudára érkezett a Teddy Maci Program

Eredetileg Skandináviából származik és vált ismertté világszerte az az elképzelés, amely játékos keretek között igyekszik megismertetni – most már Újbudán is – a gyógyítást a gyermekekkel. A program során az óvodákba ellátogató orvostanhallgatók játsszák el a...
Forradalmi Futóverseny Gazdagréten

Forradalmi Futóverseny Gazdagréten

Király Nóra köszöntötte a megjelenteket és elmondta, éppen három éve, hogy az első futóversenyt megszervezte, amikor a futópálya átadásra került. A pálya megépítését azért kezdeményezte, mert képviselőként és kisgyermekes édesanyaként egyaránt fontosnak tartja a...
Hasznos eszmecserék a Családszervezetek II. Konferenciáján

Hasznos eszmecserék a Családszervezetek II. Konferenciáján

A rendezvényen részt vevő 14 családszervezet képviselőjének Kardosné Gyurkó Katalin, a NOE elnöke elmondta, jó látni a társszervezetek érdeklődését, a családok és az együttműködés melletti elkötelezettséget, mert ez egyrészt növeli a szakmaiságot, másrészt erősíti a...
Szüreti pályázatot hirdettek Újbudán

Szüreti pályázatot hirdettek Újbudán

Kiss Eliza a gyerekeknek mesélt a Földművelésügyi Minisztérium feladatköreiről a szüretről, a szőlőből készült élelmiszerekről, majd részletesen ismertette a tárca általános iskolások számára hirdetett szüreti rajzpályázat Elmondta, hogy a pályázatoknak 2016. október...
Az óvodákat is támogatja az önkormányzat

Az óvodákat is támogatja az önkormányzat

Tavaly 4100 gyermek jutott óvodakezdési csomaghoz Újbudán, az önkormányzat ezzel a kezdeményezéssel segíti az ovis korú gyermekeket nevelő családokat. Az ajándékot minden intézményben önkormányzati képviselők adják át a gyermekeknek személyesen. A csomagban gyurma és...
Új lendületet Újbudának!
Tegyünk együtt egy tisztább, biztonságosabb és élhetőbb Újbudáért! Csatlakozz a csapatunkhoz és legyél részese a változásnak!
Új lendületet Újbudának!
Tegyünk együtt egy tisztább, biztonságosabb és élhetőbb Újbudáért! Csatlakozz a csapatunkhoz és legyél részese a változásnak!