Kibővült a Gazdagréti Református Templom

Kibővült a Gazdagréti Református Templom

Mintegy 130 millió forintból valósult meg a gyülekezet a templomának legutóbbi bővítésére. A templomhoz kapcsolódó úgynevezett gyülekezeti ház egység készült el: az építmény két kisteremmel, egy nagyobb teremmel, három irodahelyiséggel, ifjúsági klubbal és...
A 2017-től ingyenes lesz a meningitis elleni védőoltás

A 2017-től ingyenes lesz a meningitis elleni védőoltás

Ónodi-Szűcs Zoltán a kormány döntéséről elmondta, a kétéves kor alatt ajánlott, agyhártyagyulladás elleni oltásra 1,5 milliárd forint a fedezet. Hozzátette: a jelenleg 70 százalékos támogatással megvásárolható oltás most hétezer forintot jelent a szülők számára, a...
NEM-ek és kék lufik!

NEM-ek és kék lufik!

Verőfényes napsütésben indult a menet a Vörösmarty térről, ahol Király Nóra alapító a neki szegezett (sokféle logóval ellátott) mikrofonok előtt elmondta: a referendum napja sorsdöntő alkalom, ezért arra biztatnak mindenkit, hogy vegyen részt rajta és szavazzon...
Feneketlen-tó, másodszor is egészséggel töltve

Feneketlen-tó, másodszor is egészséggel töltve

A családokat és gyermekeket megszólító esemény középpontjában az egészségmegőrzés és az egészséges életmód állt. Király Nóra alpolgármester kezdeményezésére a FICSAK és Újbuda Önkormányzata által életre hívott eseményen a Szent Kristóf Szakrendelő jóvoltából...
A Ficsak NEM-et mond

A Ficsak NEM-et mond

Király Nóra, a Fiatal Családosok Klubjának alapítója, Migránshelyzet női szemmel címmel rendezett konferenciát, amelynek megnyitásakor elmondta:  az elmúlt egy év eseményeinek hatására úgy gondolták, fel kell emelni a hangjukat, mert nem akarnak olyan Európát, ahol...