Király Nóra
Ha gyorsan akarsz menni, menj egyedül, ha messzire akarsz eljutni, menj másokkal együtt!
Hiszem, hogy a politika akkor hiteles, ha a valós problémákra keres megoldást, és a családok, az idősek, a fiatalok, a vállalkozók, valamint közösségeink biztonságát szolgálja.
2025 júniusa óta országgyűlési képviselőként dolgozom azon, hogy a mindennapi emberek hangja eljusson a döntéshozókig. Korábbi küldetéseimhez híven továbbra is kiemelt figyelmet fordítok a nők szerepére, a családbarát szemlélet erősítésére, az áldozatok segítésére, valamint a zöld, fenntartható környezet megóvására.
„Erős közösségekben, élhető környezetben, a családban és a tettek erejében hiszek.”
KÜLDETÉSEM
„A jövőt nem kívülről importált megoldásokra, hanem a magyar családokra kell építeni.”
„A környezetvédelem nemzeti ügy, gyermekeink jövője a tét.”
„Áldozattá válni nem választás kérdése, a segítség viszont igen.”
Budapest 9. számú választókerület
„A családpolitika nemzetépítés, az ország jövőjének alapja.”
Aktualitások
Együtt ünnepelt Gazdagrét
A havas eső és a 0 fok ellenére Gazdagrét apraja-nagyja összegyűlt, hogy együtt díszítsék fel a Dzsungel Parkban, vagyis a Torbágy és a Frankhegy utca közötti területen, a Kaptató sétány mellett felállított karácsonyfát.
Másodszor ült össze a NÖKK – Ezúttal Kocsis Máté volt a vendégük
Király Nóra újbudai alpolgármester kezdeményezésére 2015. október 18-án második összejövetelét tartotta a budapesti, kormánypárti önkormányzati képviselőnők klubja. Az összejövetel vendége ezúttal egy férfi, Kocsis Máté, a Fidesz budapesti elnöke, Józsefváros polgármestere volt.
Díszdiplomásokat és pályakezdőket köszöntöttek a kerület napján
Díszdiplomás orvosokat, gyógyszerészeket és pedagógusokat, valamint pályakezdő tanárokat, tanítókat, óvoda- és gyógypedagógusokat köszöntött november 11-én, a Kerület Napján Simicskó István országgyűlési képviselő, Hoffmann Tamás XI. kerületi polgármester és Király Nóra alpolgármester.
Mostantól oszlop mutatja a testvérvárosok irányát és távolságát
Hét partnervárosi delegáció érkezett Újbudára a Kerület Napjára. Kézdiszentlélek, Bene, Beregszász, Borzsova, Ada, Ustron és Prága ötödik kerületének képviselőit fogadták a Polgármesteri Hivatal dísztermében. Hoffmann Tamás polgármester hangsúlyozta, az elmúlt időszakban sikeres együttműködés zajlott a testvérvárosok között, külön kiemelve a kultúra illetve a sport területét.
Aláírásgyűjtés a betelepítési kvóta ellen
Az eseményen Simicskó István honvédelmi miniszter, Hoffmann Tamás XI. kerületi polgármester és Király Nóra alpolgármester is részt vett.
Közös karácsony a gazdagrétieknek






