Király Nóra
Országgyűlési Képviselő
Ha gyorsan akarsz menni, menj egyedül, ha messzire akarsz eljutni, menj másokkal együtt!
Hiszem, hogy a politika akkor hiteles, ha a valós problémákra keres megoldást, és a családok, az idősek, a fiatalok, a vállalkozók, valamint közösségeink biztonságát szolgálja.
2025 júniusa óta országgyűlési képviselőként dolgozom azon, hogy a mindennapi emberek hangja eljusson a döntéshozókig. Korábbi küldetéseimhez híven továbbra is kiemelt figyelmet fordítok a nők szerepére, a családbarát szemlélet erősítésére, az áldozatok segítésére, valamint a zöld, fenntartható környezet megóvására.
„Erős közösségekben, élhető környezetben, a családban és a tettek erejében hiszek.”
KÜLDETÉSEM
„A jövőt nem kívülről importált megoldásokra, hanem a magyar családokra kell építeni.”
„A környezetvédelem nemzeti ügy, gyermekeink jövője a tét.”
„Áldozattá válni nem választás kérdése, a segítség viszont igen.”
Budapest 9. számú választókerület
„A családpolitika nemzetépítés, az ország jövőjének alapja.”
Aktualitások
Tovább bővült az áldozatsegítés rendszere – új áldozatsegítő pont nyílt meg Ózdon
Az Áldozatsegítő Központok munkatársai tavaly több mint 43 ezer embernek nyújtottak segítséget, ami jelentős növekedés a korábbi évekhez képest. Két évvel ezelőtt 31 ezer áldozat kapott támogatást. Tuzson Bence igazságügyi miniszter úr és Király Nóra, az Áldozatsegítő...
Személyes adataink védelme
Adatkezelés, adatbázisok, digitális nyomok, jelszavak, szabályozások kapcsán nagyon is személyes kérdésről beszélünk. Arról, hogy ki fér hozzá az életünkhöz, a nevünkhöz, az elérhetőségeinkhez, a gyermekeink adataihoz, az egészségünkhöz, a szokásainkhoz és a...
Meghívásomra az első fővárosi Lázárinfó Csepelen zajlott
Politikusként és civil vezetőként is a párbeszédben hiszek, és abban, hogy értelmesen meg tudjuk beszélni a problémákat, ütköztetni tudjuk a véleményeket, tanulni a hibákból és ezáltal még jobbak tudunk lenni. Meghívásomra, 2026. január 20-án, kedden Csepelen tartotta...
Hamarosan megnyitja kapuit a főváros első Áldozatsegítő Pontja Csepelen
Közösen látogattunk el dr. Répássy Róbert államtitkár úrral a csepeli rendőrkapitányságra, hogy Borbély Lénárd polgármester úrral, valamint dr. Gyetvai Tibor rendőrkapitány úrral közösen átbeszéljük a főváros első, Csepelen megnyíló Áldozatsegítő Pont megnyitásának...
Elindítottuk a „Nők a háború ellen” online petíciót
Útjára indítottuk dr. Szentkirályi Alexandrával közösen a „Nők a háború ellen” online petíciót, amely egyértelmű és határozott kiállás a béke, a biztonság és a magyar családok védelme mellett. Ez a kezdeményezés nem pártpolitikai kérdés, hanem lelkiismereti ügy. ...
Közös cél – közös értékrend
Mérföldkő volt számomra január 10-e, amikor a budapesti Hungexpón megrendezett kongresszuson 106 választókerületi jelölt, 106 eltérő életút és tapasztalat mutatkozott be, köztük az enyém is, egyetlen közös cél mentén. Nagy büszkeséggel és megtiszteltetésként éltem át,...






