Május 21-én került megrendezésre immár második alkalommal a PAPA- MAMA-BABA Börze (PMB Börze) a Gazdagréti Szent Angyalok plébánia kertjében, a Piac területén. Király Nóra képviselő, a börze főszervezője elmondta nekünk, hogy lakossági kérésre járt utána, hogyan lehetne megrendezni egy ilyen börzét.
A börze fő vonzereje, hogy az otthon felhalmozódó, már értéktelen dolgoktól meg lehet szabadulni, és még legális pénzt is kaphat érte az ember. Ez az egyszerű koncepció teszi olyan vonzóvá a börzét. Most szombatra már több mint húszan jelentkeztek, zömében kismamák és nyugdíjasok. A kismamák a kinőtt gyerekruhákon, a már nem használt játékokon, babakocsikon akartak túladni. A nyugdíjasok könyveket, megunt használati tárgyakat hoztak ki eladásra. A szombat délelőtti program igazi közösség építő eseménnyé vált, hiszen a vásárlók és az árusok hosszasan elbeszélgettek, anekdotáztak egymással. A sikert látva a szervezők úgy döntöttek rendszeresé teszik a börzét, minden hónap harmadik szombatján lesz lehetőség arra, hogy a lakosok túladjanak a garázsban és a pincében tárolt holmiikon.
Regisztrálni a gazdagretiosszefogas@freemail.hu emailcímen vagy a 06308172305 telefonszámon lehet.