Eddig 16 megye 41 településén és Budapest 19 kerületében összesen 66 BSI Futónagykövet vállalta, hogy lakóhelyén futó közösséget szervez, vagy a meglévőnek új lendületet ad. Hozzájuk fordulhatunk, ha kezdőként tanácsra van szükségünk, ha unjunk a magányos futásokat, ha keressük a hozzánk hasonló érdeklődésűek társaságát.
Újbudán Király Nóra önkormányzati képviselő, 4 gyerekes családanya vállalta a feladatot, hogy megszervezi a magányos futók csapatát és programokat szervez a sport iránt rajongók számára. A képviselő úgy látja, a mozgást bármely életkorban el lehet kezdeni, ő maga is csak tavaly, családanyaként kezdett el rendszeresen futni, azóta hihetetlen eredményeket ért el. A legbüszkébb arra a 12,5 km-es crossfutásra, amelyet hóban, jégen, hegyen-völgyön kellett teljesítenie és amelyet 4 km után majdnem feladott, de végül sikerült befutnia a célba.
„XI. kerületi önkormányzati képviselőként és négy gyermekes édesanyaként az egyik legfontosabb dolognak tartom az életben az egészséges, sportos életmódot minden korosztályban. Így nevelem gyerekeimet és ezt az üzenetet igyekszem eljuttatni kerületem minden egyes lakójának. Munkám és életem egészét áthatja a közösségépítés. Az aktív sportolást viszonylag későn egyetemista éveim alatt kezdtem el, ami minta lehet azok számára is, akiknek még nem az életük része a mozgás. Alig van olyan nap, amikor ne sportolnék valamit. A rendszeres testmozgás segít abban, hogy összeszedetten tudjam teljesíteni az egész napos feladataimat.” – fogalmazott a futónagykövet, aki hétfő esténként várja a futókat egyórás örömfutásra, ahol minden alkalommal a kerület egy-egy városrészét fedezik fel közösen.
Bővebb információ a Facebook Újbudai Futócsapat oldalán.