Király Nóra, ifjúsági tanácsnok még nyáron hirdette meg a pályázatot olyan fiatalok számára, akik közelebbről is szeretnék megismerni az Önkormányzat és Polgármesteri Hivatal működését. A pályázat nyertesei október 5-én egy kötetlen, ismerkedős estével megkezdték a gyakornoki programot.

Elkezdődött az Ifjúsági Közéleti Akadémia (IKA), melynek hat nyertese október 10-én ellátogatott a Parlament plenáris ülésére és Kupper András országgyűlési képviselő vezetésével betekintést nyert az Országgyűlés működésébe. Október 12-én Dr. Horti István, Újbuda jegyzője tartott előadást a fiataloknak a Hivatal működéséről, majd egy tartalmas idegenvezetés következett az intézmény igazgatóságain, osztályain.
Az összesen nyolc héten át tartó időszak alatt, a hat egyetemista részt vesz majd az Önkormányzat bizottsági ülésein és a képviselőtestületi ülésen is. Két hetet eltölthetnek az általuk választott önkormányzati osztályon, és közreműködhetnek majd kerület által szervezett termelői piacok és kulturális rendezvények szervezésében, hogy elméleti tanulmányaikat hasznos gyakorlati tudással is kiegészítsék.
Király Nóra, a program kitalálója és szervezője bízik benne, hogy ezzel a kezdeményezéssel egy sorozat veszi kezdetét, amivel minél több fiatallal lehet megismertetni és megszerettetni a közéletet.