Idén is megrendezte az Újbudai Szépíróversenyt Király Nóra önkormányzati képviselő az alsó tagozatos diákoknak. A versenyre egy Karácsonyhoz kapcsolódó vers leírásával lehetett neveznie az újbudai általános iskolák második -negyedik osztályos tanulóinak. Idén közel 500 pályamű érkezett, amelyek közül a háromtagú zsűri válogatta ki a 39 nyertest- korosztályonként I-III helyezettet és 10-10 különdíjast.

November 27-én került sor az eredményhirdetésre a Szent Imre Gimnázium dísztermében dr. Simicskó István államtitkár és dr. Hoffmann Tamás polgármester részvételével. A polgármesteri, és államtitkári köszöntő után rövid műsort nézhettek meg a résztvevők, a Törökugrató utcai általános iskola 2. osztályos diákjai adtak elő sváb nemzetiségi táncokat. Ezután került sor a díjak átadására. A nyertesek díjait dr Hoffmann Tamás polgármester, dr Simicskó Isván államtitkár és Király Nóra Önkormányzati képviselő adta át.
Az évfolyamonkénti 3 nyertes mellett különdíjakkal, köztük a Holnap Kiadó könyvcsomagjával jutalmazták az ugyancsak kiemelkedően színvonalas munkákat. A beérkezett pályamunkákból készült képeslapokat újbudai magányos idős emberek kapják meg karácsonyi üdvözletként, hogy egy kis gondoskodást is érezzenek a gyermekek részéről.
A nyeremények összeállításához nagy segítséget nyújtottak a következő nagylelkű szponzorok:
Újbuda Önkormányzata
Dr. Simicskó István államtitkár
Dr. Hoffmann Tamás polgármester
Holnap Kiadó
Regio játék
KÖR 2004 Informatikai Nonprofit Kft.
Média 11 Kft.
Friesland Kft.
Formatex Kft -Játéksziget
Salina Sóbarlang
Manó Birodalom
Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium

Nyertesek:
                                           2. osztályosok:

1. helyezett: Hegedűs Luca
2.helyezett: Lutor Júlia
3. helyezett: Tőrös Ágoston

                                           Különdíjasok:

Gergely Olivér, Tamáshidy Bence, Fehér Sára, Tarr Hajnalka, Sipos Adrienn,
Laincsek Réka Julianna, Bodnár Mikolt, Bálint Cecília, Sokorai Borka, Földi-Offenwagner Kornél

                                           3. osztályosok:

1. helyezett: Naszály Boróka
2.helyezett: Grabner András
3. helyezett: Víg Dorina

                                            Különdíjasok:

Csilik Zsófia, Kósa Annabella, Kubala Kornél, Ádány Balázs, Kemper Miron,
Józsa Máté, Madács Noémi, Szőke Borbála, Fülöp Jázmin, Varga Petra

                                          4. osztályosok:

1. helyezett: Medgyessy Lili
2.helyezett: Gyenge Barbara
3. helyezett: Bálint Veronika

                                          Különdíjasok:

Kelemen Barbara, Virág Tímea, Zsidek Borbála, Sipos Zsanett, Balázs Nóra Sarolta,
Szamek Villő, Kotán Kristóf, Szecsődi Nóra, Pakot Fruzsina, Schuszter Júlia