December 7-én a Szent Angyalok templom kertjébe repítette a csípős északi szél a gazdagréti gyerekek (és felnőttek) nagy örömére a jóságos és igazságos „Nagyszakállút!” Bár havat nem hozott, az idén sem érkezett üres puttonnyal. A finomságokkal tömött csomagokat Mikulás csomagokat név szerint adta át tulajdonosaiknak, egy-két kedvesen dorgáló, de egyben dicsérő mondat kíséretében.

 

Az apróbbak tétován közeledtek, a nagyobbacskák körbevették és szaporán záporoztak az izgatott kérdések: -Tényleg te vagy igazi? – Köszönöm szépen a tegnapi Versenyautót – Jövőre is eljössz? – Mit csinálsz a nyáron?
A frappáns válaszokat néha egy másodpercnyi csend előzte meg, de azért mindenki kíváncsisága kielégítésre talált. Végül – a hideg szél ellenére is kitartó – apróságok egy csoportja karácsonyi dalokkal kísérte a templom bejáratáig az „Élő legendát”, aki az ajtóban, hangos Ho-ho-ho-hóóó! – val búcsúzott és távozott sietve, hiszen a túloldalon már nagyon várta Rudolf és csapata.

Az ünnepség háziasszonya Király Nóra önkormányzati képviselő volt, aki a műsor koordinálása mellett segített a Télapónak, a több mint 200 csomag kiosztásában. Az eseményen díszvendégként jelen volt kerületünk polgármestere, Dr. Hoffmann Tamás, és Dr. Simicskó István Sportért és Ifjúságért felelős államtitkár úr is, akik elégedettséggel szóltak kerületünk fejlődésével, az ifjúságba vetett hitükkel, és a reményteli jövővel kapcsolatban.
A Mikulás ünnepséget a K&H Bank is szponzorálta. A bank gazdagréti fiókjának vezetője Ferenczi Zoltán a bank munkatársaival szaloncukrot osztogatott a gyerekeknek. A Mikulással közös képeket is lehetett készíteni, a résztvevők búcsúképpen pedig együtt énekeltek vele. A rendezvény után a szülők a termelői piac széles választékából vásárolhatták meg a hétvégi ebédhez valót, vagy akár a – karácsonyi ajándéknak is kiváló – kézműves alkotásokat.