Szeptember 22-én rendezték meg az immár hagyományos Gazdagréti Halászléfőző Versenyt közel 60 résztvevő csapattal. A rendezvényen részt vett dr. Simicskó István államtitkár, Újbuda egyik országgyűlési képviselője, valamint Király Nóra és Sass Szilárd önkormányzati képviselők. A csapatok halászlevein kívül a Gazdagréti Piac finomságait is megkóstolhatták a résztvevők.
Gazdagrét legjobb halászlevét a zsűri döntése értelmében idén a Szomjas Örökifjú Táncosok főzték, a díjat dr. Simicskó István adta át.
A szervezők csapatonként egy darab élő pontyot, tűzifát és vizet biztosítottak a versengőknek, bográcsról és minden egyéb alapanyagról, kellékről a résztvevőknek maguknak kellett gondoskodniuk.
A szervezők külön köszönetet mondtak Király Nóra és Sass Szilárd önkormányzati képviselőknek a rendezvényhez nyújtott támogatásért.
A rendezvényen egy másik díjátadó is zajlott. A Gazdagréti Összefogás Egyesület lekvárfőző versenyt hirdetett tavasszal, amelynek nyertese egy üveg finom alkoholos körte-alma kombinációval győzött. Nyereményét Király Nóra önkormányzati képviselő adta át. A nyertes lekvárt is megkóstolhatták azok, akik a Gazdagréti Összefogás Egyesület standjához ellátogattak. Ennél az asztalnál a tisztelt érdeklődők megkóstolhatták a Gazdagréti Piac finomságait is, többek között házikolbászt és sajtot, friss kenyere és zöldségeket, valamint badacsonyi kistermelői borokat.

A Lekvárfőző verseny győztese