A nők és a gyermekek jogi védelme még soha nem volt ilyen erős Magyarországon – hangzott el Pelczné Gáll Ildikó és Balatoni Mónika pénteki sajtótájékoztatóján.

Pelczné Gáll Ildikó, Fidesz női tagozatának elnöke úgy fogalmazott, „a nők és a gyermekek esetén semmilyen erőszakos cselekménynek, semmilyen formáját nem tudják, és nem is akarják támogatni és elfogadni”. A kormánypárti politikus kiemelte, az Alaptörvényben rögzítették, hogy a nőket és a gyermekeket meg kell védeni.

A Fidesz európai parlamenti képviselője hangsúlyozta, a Büntető törvénykönyv (Btk.) önálló tényállássá tette a kapcsolati erőszak témakörét és magában foglalja az ehhez kapcsolódó büntetési tételeket. Pelczné Gáll Ildikó szavai szerint „ez a büntető törvénykönyv sokkal nagyobb biztonságot és több lehetőséget ad a nőknek”.

A fideszes képviselő arról is tájékoztatott, az elmúlt években néggyel gyarapították a krízisközpontok számát, így már összesen tizenöt helyszínen tudják fogadni a sértettek panaszait. Ez egy önálló intézményrendszer, amely kifejezetten az áldozatok megsegítését szolgálja szervezett keretek között – fejtette ki Pelczné Gáll Ildikó, hozzátéve, az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat folyamatosan, a nap 24 órájában elérhető és ingyenesen hívható a 06-80-20-55-20-as telefonszámon.

A politikus kiemelkedően fontosnak nevezte, hogy Magyarország mielőbb csatlakozzon a nők elleni erőszak megelőzéséről és felszámolásáról szóló Isztambuli Egyezményhez.

Balatoni Mónika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára hangsúlyozta, a kormány elkötelezett abban a tekintetben, hogy „a gyermekekkel szembeni bűncselekményeknél zéró toleranciát érjen el”. Hozzáfűzte, soha az elmúlt időben nem történt annyi intézkedés a gyermekek védelme érdekében mint a jelenlegi kabinet ciklusa alatt.

Ismertette, a KIM két gyermekbarát törvénycsomagot dolgozott ki, melyeket 2012-ben, illetve 2013-ban fogadott el az Országgyűlés. Mint mondta, az első törvénycsomag segítségével sikerült tovább szigorítaniuk a szabályozásokat a kiskorúak érdekének érvényesítése területén. Balatoni Monika óriási előrelépésnek nevezte a gyermekbarát meghallgatószobák kialakítását, amelyek immár minden megyében lehetővé teszik, hogy az erőszakos, különösen a szexuális indíttatású bűncselekmények áldozatává váló gyermekeket koruknak, fejlettségi szintjüknek megfelelő, speciális körülmények között, a lehető legkíméletesebben tudják meghallgatni a hatóságok.

Az államtitkár megemlítette, hogy nőtt az elévülési idő a gyermekek ellen elkövetett bűncselekmények esetében. Eddig 23 év volt az az idő, amely alatt eljárást lehetett indítani a gyermekkorban elszenvedett sérelmek esetén, most ezt tovább bővítettük nyolc évvel – mondta Balatoni Monika, aki arról is beszélt, az erkölcsi bizonyítványban ezentúl feltüntetik, ha valakit kiskorú sérelmére elkövetett bűncselekmény miatt elítéltek. Az intézkedésről szólva elmondta, ennek lényege, hogy többé soha ne kerülhessen kapcsolatba gyerekekkel olyan személy, akit már egyszer ilyen ügyben felelősségre vontak.

A második gyermekbarát törvénycsomag a média területére vonatkozó intézkedései közül a kormánypárti politikus kiemelte azt az internet szabályozását elősegítő szűrőszoftvert, amely meggátolja, hogy a gyerekek agresszív vagy pedofil tartalmakkal találkozzanak a világhálón. Balatoni Monika tájékoztatása szerint ehhez a programhoz az iskolák ingyenesen juthatnak hozzá, továbbá azok a családok is, amelyek igénylik a szolgáltatótól, hogy ezt otthonukban telepítsék. Hangsúlyozta, 2014. szeptember 1-jéig minden köznevelési intézménynek be kell szereznie ezt a szoftvert.

Forrás:fidesz.hu