Idén is megtartották az őszi kedvezményes krumplivásárt Újbudán. Az önkormányzat segítségével minden újbudai lakcímkártyával rendelkező lakos a piaci árnál jóval olcsóbban, 300 forintért vásárolhatott 10 kg burgonyát, a kerület hat helyszínén: az Albertfalvi piacon, a Bikás parkkal szemben, a Feneketlen-tó partján, a Gazdagréti piacon, az Őrmezei piacon és a Fehérvári út 45 sz. alatti parkolóban.
Király Nóra, Újbuda alpolgármestere, Gazdagrét önkormányzati képviselője elmondta: a reggel 8 órakor kezdődő krumplivásár ebben az évben is nagy sikert aratott a kerületben. Ő személyesen is besegített a burgonya osztásába.
„Nagyon szívesen veszek részt az ehhez hasonló feladatokban, hiszen ilyenkor személyesen is találkozom a képviselői körzetem lakóival és válthatunk néhány szót. Akikkel személyesen ismerjük egymást, a családtagjainkról, hétköznapjainkról is szó esik, de több lakostól kapok ötleteket, tanácsokat a körzet megoldandó kérdéseivel kapcsolatban, amiért mindig nagyon hálás vagyok.
Szombaton reggel, még csípős volt az idő, így a sorban állóknak nagyon jól esett a forró tea, amit legkisebb lányommal, Krisztikével együtt kínáltunk nekik.
A kezdeményezésemre létrejött őstermelői piacon az árusokkal eddig is tartottunk és az adventi időszakban is tervezünk majd kedvezményes vásárokat, közösségépítő programokat, ahová szeretettel várunk mindenkit!”