Kiállítással, sportbemutatókkal és élete fontos eseményeinek felidézésével emlékeztek Grosics Gyulára a nevét viselő iskola diákjai.

Az ünnepségen szó volt tehetségéről, megpróbáltatásairól és emberségéről is.

Király Nóra Újbuda alpolgármestere hangsúlyozta, hogy a sportot egészen fiatal korban kell a gyerekekkel megszerettetni, hogy mielőbb beleépüljön a napi rutinjukba. Ötgyermekes családanyaként ezt ő a gyakorlatból is tudja. Náluk – mint mondja az egész család rendszeresen sportol, hiszen meggyőződése, hogy a mozgás a legjobb gyógyír a legtöbb testi és lelki betegségre, valamint azok megelőzésére.

A budapesti rangsor szerint tavaly az Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Iskola volt a legsportosabb intézmény, egy országos felmérés alapján pedig a legfittebb és legegészségesebb is. A sportoló lánya, Grosics Edina az ünnepségen beszámolt arról, hogy Gyula bácsi minden gyerektől kapott ajándékot megtartott és gyakran nézegette az ott készült fényképeket is.

Egy a mostani évfordulón kötött megállapodás szerint a Grosics Gyula Kapusiskola a jövőben heti két-három alkalommal tart 2-3 órás kapus edzést az iskola műfüves pályáján. A kapusiskola igazgatója elmondta: – Minden nap azért dolgozunk majd, hogy kineveljük a következő „Fekete Párducot”.
Töretlen fejlődés és további sikereket kívánunk!