Budapesten a XI. kerületben található a legtöbb ingyenesen használható futópálya, az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. célja pedig az, hogy ezt a vezető szerepet továbbra is megőrizze – hangzott el a Feneketlen-tó partján tartott sajtótájékoztatón augusztus 12-én.
A most átadott 55 millió forintos sportberuházás az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. kivitelezésében, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és Újbuda Önkormányzata együttműködésével valósult meg. A terület a Fővárosi Önkormányzat tulajdona; hogy a beruházás minden előírásnak megfeleljen, több hónapos egyeztetésen ment keresztül a végleges útvonal. Alkalmazkodni kellett a terület adottságaihoz, ezért az egyeztetéseken a Főkert, a Fővárosi Önkormányzat, a helyi önkormányzat és minden érintett szervezet részt vett.
A rekortán borítású futópálya 530 méter hosszú és 1,25 méter széles, a fitneszparkban 6 darab, az egész test átmozgatására szolgáló rekortán borítású felnőtt fitnesz eszköz (elliptikus tréner, lábizom erősítő és evező, hátizom erősítő és mellizom erősítő, húzódzkodó keret, nyújtó) és 1 darab TRX állvány található. Király Nóra Újbuda alpolgármestere és Simicskó István sportért felelős államtitkár a kamerák előtt mutattak “jó példát” .
Az avatón Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes elmondta, a fővárosnak fontos, hogy ne csak az élsportot, hanem a szabadidő sportot is támogassa. A pezsgő budapesti sportélet eléréséért a fővárosi önkormányzat megpályázta 2019-es Európa Sport Fővárosa címet. A pályázat legfőbb célja a mozgás széles körű népszerűsítése, ami egybecseng a kormányzat elképzelésével, mely szerint a „a sportoló nemzet hívó szóra hallgat”. Simicskó István államtitkár szerint Újbuda egyik célja, hogy a főváros legsportosabb kerülete legyen, úgy véli, a Feneketlen-tó hangulatos környezete lehetőséget nyújt a családoknak a közös sportra, mozgásra.
Király Nóra alpolgármester hisz a tó körüli futópálya és fitneszpark népszerűségében, szerinte a látogatottság hamarosan eléri a Bikás parki, gazdagréti, Érdi úti vagy a Kopaszi gáti futókörökét – mondta el a televíziónak adott interjújában.
Nos akkor futócipőket fel, hajrá Újbuda!