Virágok vetélkedése című, Kárpát-medencét felölelő népdalversenyt rendeztek a Domokos Pál Péter Általános Iskolában. A határon túlról érkezett gyerekeket a XI. kerületi önkormányzat nevében Király Nóra alpolgármester köszöntötte.
Idén tizennegyedik alkalommal rendezték meg a „Virágok vetélkedése” fantázianevű népdalversenyt Újbudán, a Domokos Pál Péter Általános Iskolában. A verseny főszervezője elmondta, a rendezvény évekkel ezelőtt jött létre Domokos Pál Péter néprajzkutató, történész, népdalgyűjtő emlékére. A vetélkedő eredeti célja az volt, hogy minél több fiatal szeresse meg a népdalokat, ám az esemény végül országossá vált, hat éve pedig kárpát-medenceire bővült. Idén is több elszakított országrészből érkeztek a vendégek, legtöbben Kárpátaljáról jöttek, de a székelyföldi Gyimesről, Székről, Mezőségről, a felvidéki Fülek és Kisújfalu környékéről, valamint Moldváról és a Vajdaságból is jöttek résztvevők.
A magyarság összetartozását is szimbolizáló vetélkedőre érkezetteknek Alpolgármester asszony elmondta, hogy nagy örömére szolgál, hogy köszönheti őket. Hangsúlyozta, hogy a hang, a dal átlépi az ember alkotta határokat, összetart korosztályokat, nemeket történelemtől, múltbéli sérelmektől függetlenül. Nem tudunk és nem is akarunk határokat szabni a szépség és a tiszta dallamok, mesék, a szép népviselet szeretetének sem. – tette hozzá alpolgármester asszony.
A kétnapos program két helyszínen, a Domokos Pál Péter Általános Iskolában és a budaörsi Jókai Mór Művelődési Központban zajlott, ahol száz-száz fiatal mutatta be tudását. Lovász Irén néprajzkutató, előadóművész a címadó középkori, moldvai csángó, Virágok vetélkedése című dallal köszöntötte a szereplőket.