A Mikulás idén sem hagyta ajándék és néhány dorgáló-dicsérő szó nélkül a gazdagréti gyerekeket. 2016. december 3-án, szombaton ugyanis ellátogatott a „Gréti” Termelői piacra, ahol az apróságok már izgatottan várták.

Király Nóra újbudai alpolgármester, a körzet önkormányzati képviselője évek óta elhívja a kedves Nagyszakállút, hogy ezzel örvendeztesse meg a környék apraját-nagyját.

„Az első mikulásünnepséget akkor szerveztem, amikor még nem is voltak gyermekeim. Saját magam rakosgattam be a környék postaládáiba a kis szórólapjaimat. A „nagy napra” alig jöttek néhányan, de én annak is örültem. Azóta szinte minden évben szervezek Mikulásünnepséget, de persze már interneten várjuk a kollégáimmal együtt a jelentkezőket és jókora plakátokkal hirdetjük az eseményt, amely egyre népszerűbb.

Bár időközben ötgyermekes édesanya és alpolgármester lettem, tele tennivalókkal, ennek megszervezésére mindig szakítok időt.

Az ünnepségeken a gyerekek izgalma, öröme átragad a felnőttekre is, akikkel közösen énekeljük a dalokat, teázgatunk, beszélgetünk, így válik rendezvény jó hangulatú, közösségépítő programmá. Ezt az alkalmat tehát a felnőttek közül is sokan várják és szimpátiájuk jeléül a környékbeli üzletek tulajdonosai is támogatják. Az idén a csomagokat teljes egészében a Gazdagréti téri Príma áruház ajánlotta fel, amiért ezúttal is köszönetemet fejezem ki.

Mivel az egészséges életmód, a fogacskák épségének megőrzése édesanyaként is szívügyem, idén a – főként gyümölcsökből és mogyoróból álló – piros kis csomagok mellé egy mini fogkefét és fogkrémet is ajándékozott a – Kerékgyártó Gábor önkormányzati képviselőtársam személyében megtestesült – Mikulás!

Ez az apró, különleges, szétszedhető eszköz figyelemfelhívás is, a gyerekek és felnőttek számára egyaránt.

Úgy gondolom, ha a gyerekek ebben az érdekes fogkefében az ajándékot és a játékot fedezik fel, szívesebben építik be hétköznapjaikba a fogmosást ”- mondta el Király Nóra.

A távolodó Mikulást a gyerekek csilingelő hangja kísérte, akik már most várják a jövő decemberi látogatását.

Az eseményről készült kisfilm itt tekinthető meg.