Hóval, jéggel, esővel, de sok játékkal, tánccal, vidámsággal és még több nyereménnyel zajlott le a Fiatal Családosok Klubja (FICSAK) Jégmajális elvezésű rendezvénye 2018. február harmadikán Dunakeszi főterén.
A FICSAK alapítójaként a megnyitón elmondtam, hogy 2016-ban az Európa-bajnokságra készülő focistáknak, 2017-ben a FINA Vizes Világbajnokságra edző sportolóknak, az idén pedig a február 9-én kezdődő Téli Olimpián részt vevőknek szólt a HAJRÁ MAGYAROK! kiáltás.
Ezek a rendezvények mindig valamilyen sportolási lehetőséget is kínálnak, amelybe a család minden tagját igyekszünk bevonni, hiszen meggyőződésünk, hogy a sport, a mozgás öröm és az egészséges élet elengedhetetlen nélküle.
Idén, igazodva az esemény jellegéhez, Jégmajálisnak neveztük el ezt a remek családi napot, ahol egy egész délután szól arról, hogy a kicsik és nagyok sportolás, különböző játékos vetélkedők, farsangi mulatság közben Magyarország leendő olimpikonjainak drukkolnak, majd az erről készült összeállítást eljuttatjuk hozzájuk, remélve, hogy ehhez is hozzásegítjük őket a jó helyezéshez.
Mivel 2018 a családok éve lesz, ezért az eseménnyel azt is szeretnénk hangsúlyozni, hogy minden családi program (legyen az sportolás, beszélgetés, közös alkotás, vagy játék) hozzájárul a minőségi együtt töltött idő növeléséhez, ami nélkülözhetetlen a kiegyensúlyozott, boldog gyermekek és családok életéhez.
Dunakeszi számára is fontosak a családok
Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár úr, a térség országgyűlési képviselője elmondta, hogy Dunakeszi lakossága mára már 45 ezer fő fölött van és majdnem 6 ezer gyermek él itt, ezért fontos, hogy a város életében főszerepet kapjanak mind a családok, mind a gyermekek.
Államtitkár úr elmondta még, hogy sokat tettek azért, hogy a város minél inkább családbarát legyen: több óvodát, bölcsedét felújítottak és felépítettek egy európai szintű, új, 24 tantermes iskolát,valamint egy új uszodával is gazdagodott a település. Hozzátette, hogy a tervek között szerepel egy új sportcsarnok építése is.
Dióssi Csaba polgármester úr elmondta, hogy korábban a futball Európa-bajnokságon is együtt szurkoltak a város főterén, s most a téli olimpián is ugyanezt fogják tenni.
Nyerteseket is hirdettünk
A Jégmajálison zárult le a FICSAK, Facebookon meghirdetett, több hetes szurkolói pályázatazta, amelyre sok-sok nevezés érkezett. A felhívás lényege az volt, hogy mutassák meg a családok, nevezők, milyen aktív téli időtöltést választanak az egészséges életmód jegyében és írják le, hogyan bíztatják majd a Téli Olimpiára kijutó magyar versenyzőket.
Az eredményhirdetés után Facebook oldalunkon is közzétettük a nyertesek névsorát, akik nagyon örültek a sporszervásárlási utalványnak, könyvcsomagnak és a plüssjegesmacinak is.
Színes, vidám, sportos programok
Bemutatta tudását a Dunakeszi Városi Sportegyesület jégkorong csapata,
elvarázsoltak minket Sebestyén Júlia műkorcsolyázó Európa-bajnok tanítványai, részt vehetett a család apraja-nagyja a farsangi jelmezes fotózáson,
a Budai XI. Sportegyesület játékos vetélkedőket szervezett a jégen, az Ovi-Sport Közhasznú Alapítvány jóvoltából játszhattunk hóröplabdát, kipróbálhattuk a jégkorong lövőpadot, egész nap velünk voltak Gyetván Csaba és Nagy Réka műsorvezetők és DJ Radnai, aki a jó zenékkel felelt a hangulatért.
Nagy örömünkre tehát ezzel a feledhetetlen nappal sikerült elérni célunkat, mely a családok megmozgatása, együtt töltött, egészséges elfoglaltságuk megszervezése, a téli sportok népszerűsítése a Téli Olimpiára készülő sportolóink buzdítására volt. Mindenkinek köszönöm az ebben való közreműködést! Hajrá Magyarok!
Kérem, tekintsék meg az eseményen készült fotókat is ide kattintva!