Tombol a nyár, a hőségben mindannyian igyekszünk figyelni a megfelelő folyadékpótlásra és a könnyű, vitamindús étrendre. A kisbabák számára az anyatej egyszerre jelent ételt és italt, a babával nyaraló édesanyák pedig gyakran kényszerülnek babájukat idegen, nyilvános helyen: strandon, étteremben, kirándulóhelyeken szoptatni.

Az Egészségügyi Világszervezet 1993-ban döntött az anyatejes táplálás, a szoptatás világnapja megtartásáról, az ezt követő napokat pedig anyatejes világhétté nyilvánította. Az augusztus 1-jei világnap alkalmából az általam alapított Fiatal Családosok Klubja arra kér mindenkit, hogy ebben a hőségben legyünk az édesanyákra és babáikra még inkább tekintettel, biztosítsuk diszkrét együttlétük zavartalanságát, hiszen a szoptatás nemcsak segíti a babákat a forróság elviselésében, de a szeretet legtermészetesebb emberi megnyilvánulása is.

Az anyatejes táplálás szerencsére egyre nagyobb teret hódít a 90-es évek óta. Ez nagyban köszönhető a szoptatást népszerűsítő programoknak, a bababarát szülészeteknek és a szoptatás támogató civil kezdeményezéseknek is. A három hónapos korukig kizárólag anyatejjel táplált babák aránya 1997-ben már 49. 6 % volt – a 70-es években még csak a babák 30%-a élvezhette 3 hónapos koráig a csak anyatejes táplálás előnyeit -, 2003-ra pedig az arány 65,3 %-ra emelkedett. Szülés után hazánkban, a kórházakban jelenleg az anyukák 90%-a kezdi el szoptatni gyermekét, ami jóval magasabb, mint az EU 60%-os átlaga. Minden második gyermeket négy hónapig, minden harmadikat pedig féléves koráig kizárólag anyatejjel táplálnak.

A statisztikák szerint Magyarországon az anyatejjel táplált kisbabák aránya emelkedett az elmúlt évek során és ennek fontosságát a kormány is felismerte. Igyekeznek a védőnőket anyagilag egyre jobban megbecsülni, továbbképzésükhöz pedig hazai és uniós forrásokat biztosítani, hisz ha egy ország kellő figyelmet fordít az anyatejes táplálásra és nagyobb segítséget kapnak az anyák a kezdeti időszakban, akkor ezek az arányszámok javíthatók.

A szoptatás babának, anyának egyaránt hasznos – a kisbaba számára ugyanis az anyatej a legegészségesebb, legtisztább és legfinomabb tápanyagforrás, ami ráadásul erősíti az anyuka és kisbabája közötti érzelmi köteléket is. A meghitt együttlét az édesanya teste és lelke számára is hasznos, szolgálja a szülés utáni regenerációt és hosszabb távon is jótékony hatásai vannak a női szervezetre.

A szoptatás világnapja alkalmából szeretném felhívni a magyar társadalom figyelmét arra, hogy támogassák a kisgyermekes édesanyákat az anyatejes táplálás gyakorlásában, ösztönözzék a fiatal anyukákat szoptatásra a családokban, az egészségügyi intézményekben, az oktatásban és a médiában pedig jelenjenek meg az anyatejes táplálás előnyeivel kapcsolatos tudományos kutatások eredményei.

Új lendületet Újbudának!
Tegyünk együtt egy tisztább, biztonságosabb és élhetőbb Újbudáért! Csatlakozz a csapatunkhoz és legyél részese a változásnak!
Új lendületet Újbudának!
Tegyünk együtt egy tisztább, biztonságosabb és élhetőbb Újbudáért! Csatlakozz a csapatunkhoz és legyél részese a változásnak!