Budapest a szülővárosom. Mindig itt éltem, mikor hosszabb ideig tartózkodtam külföldön, honvágyam volt. Szeretem, hogy a közelemben élnek a szüleim, a testvéreim és nap, mint nap tudjuk egymást támogatni, segíteni.
A számtalan kirándulóhely mellett, legjobban a város nagyvonalúságát szeretem. Nagyszerű hely például Prága, valóságos ékszerdoboz, de Budapesttel összevetve olyan, mint egy csinos makett. Egyáltalán, a folyó két partjára épült városok közül Budapest kiemelkedik a Duna szépen ívelt szélességével, a két part domborzatának, funkcióinak és karakterjegyeinek markáns különbözőségével.
Buda és Pest olyan, mint két testvér – nagyon mások, mégis összekapcsolódnak, egymás nélkül nem is igazán értelmezhető a karakterük. A hidak, mint a köztük lévő láthatatlan kapcsok kötik össze, a Duna pedig az a közös vérkör, ami élteti őket.
Ha valami különlegeset mutatnék meg egy külföldinek, az a saját kamaszkorom identitásképző helyeinek egyik utolsó „fellegvára”, a cseh tamási presszó-kultúra maradványa: a Bambi presszó. De természetesen előbb minden szépséges turista-célpontot megmutatnék, csatangolnék velük a Tabánban, a Zugligetben és felültetném őket az óriáskerékre és a Libegőre is.
A legfontosabb feladatnak a várossal kapcsolatban az igénytelenség jegyeinek mérséklését tekinteném: a kosz, a szemét eltávolítását (a buszmegállókban felhalmozott csikk özöntől – pedig ezt még büntetési tétel is sújtja – a külvárosokban, peremkerületekben nagy mennyiségben található illegális szemétlerakásig nagyon komolyan szankcionálni lenne szükséges a szemetelést. Ehhez kapcsolódó javaslatok: sitt/gumi visszaválthatóvá tétele; kötelezően fizetendő kukadíj bevezetése, melynek nem fizetése esetén a büntetés az ingatlanra terhelhető lenne; zöld hulladék begyűjtése az avar égetés és az ebből fakadó szmog elkerülésére; megfelelő mennyiségű és rendszeresen üríthető szemetes kihelyezése, kutyaürülék otthagyásának következetes büntetése.
Jó lenne, ha az utcákat, járdákat mosnák, a zöld területeket pedig őriznék és rendszeresen ápolnák, karbantartanák, a gyomirtás rendszeressé tétele az utak mentén szintén sokat segítene az összkép javításán.
Fiatal családosként is a korábban említett kosz, az ápolatlanság a legnagyobb probléma, melyből a rendszeres „Ne nyúlj hozzá!”, „Kerüld ki!”, Pfúj!” felkiáltások fakadnak gyerekekkel járva-kelve a városban. Különösen igaz ez a kisgyerekek szemmagasságában, ahol a szmog és a kosz is nagyobb – a kutyák által oldalba vizelt házfalak, a mosatlan járdák közelsége is őket érinti leginkább. A fertőtlenített, mosott út- és járdafelületek, házfalak lennének a cél, de fontos lenne több kézmosási lehetőség, több közterületi mellékhelyiség kialakítása is.
A családbarát (picikkel a szülőknek társasági életet jelentő) és kamaszoknak kialakított közösségi terek minél nagyobb számban való létrehozása, hálózatos jelenléte is a jobb közérzet, a közösségek megerősítését szolgálhatná, ahogy például a pótnagymama szolgálat városi kialakítása is nagy segítséget jelenthetne (sok nagyszülő távol él vagy még dolgozik, ugyanakkor sok idős vágyna segíteni – a kereslet-kínálat összehangolása is egy élhetőbb, szerethetőbb várost eredményezne).
