Áldozatsegítés

Új szolgálat talált meg 2023 októberétől, melyet örömmel vállaltam, hiszen jót tenni és segíteni az elesetteken, a bajbajutottakon a legnemesebb feladat. Már egészen fiatalon tudtam, hogy a közösségért szeretnék dolgozni, hogy számomra ez nem csak egy munka lesz, hanem küldetés. Azóta is ezt érzem, és élem meg nap mint nap a megvalósuló szakmai projektek és közösségi aktivitások során. A családom mellett, életem minden területén a ‘közösségért tenni’ áll a fókuszban.

Kiemelt célom, hogy az áldozatsegítő rendszer nyújtotta segítséget és szakértelmet továbbítsuk a bajbajutottaknak, hogy senki ne maradjon segítség nélkül

Szakmai előmenetelemben mérföldkőhöz érkeztem. Tuzson Bence igazságügyi miniszter felkérésére 2023. október 15-től miniszteri megbízottként segítem az Igazságügyi Minisztérium és az áldozatsegítő központok munkáját. Nagy megtiszteltetés, hogy az Igazságügyi Minisztérium szakmailag felkészült szakembereivel dolgozhatok együtt.

A Fiatal Családosok Klubja (FICSAK) alapítójaként, a civil szférában eltöltött nyolc év tapasztalattal a hátam mögött segítem a Budapesten, valamint 12 vidéki nagyvárosban működő Áldozatsegítő Központ, és az ott dolgozó szakemberek munkáját.

Kiemelt célom, hogy az áldozatsegítő rendszer nyújtotta segítséget és szakértelmet továbbítsuk a bajbajutottaknak, hogy senki ne maradjon segítség nélkül, mindenki tudja, hogy baj esetén van hova, kihez fordulni. Az áldozatsegítő központok nem csupán a kapcsolati áldozatok számára nyújtanak segítséget, hanem más, egyéb krízishelyzetekben is felkereshetőek: a vagyon elleni bűncselekmények okán, vagy ha internetes csalók áldozatává váltunk. A jogi segítségnyújtás mellett kérhetünk kárenyhítést és pénzügyi segélyt is. Az áldozatsegítő segélyvonal a nap 24 órájában ingyenesen, éjjel-nappal hívható a 06-80/225-225 számon, ha úgy éreznénk, nincs kiút.

Fontosnak tartom, hogy az áldozatsegítés ne csupán a „tűzoltásról” szóljon, hanem a prevencióról is, éppen ezért fontos pillére lesz a munkámnak a felvilágosítás és a szemléletformálás. A legfontosabb misszióm, hogy egyetlen eset, egyetlen segélykérés se maradjon láthatatlan.