A Budapesti Demográfiai Fórumon “a család a biztonság záloga” kapcsán fontos kérdések megvitatása zajlott. Hazánk a világon elsőként hirdette meg, hogy a világ jelentős részét érintő, egyre nagyobb méreteket öltő demográfiai válság megoldásának kulcsa a családok megóvásában és a családok erejének növelésében rejlik. Az idén ötödik alkalommal megrendezett, háromnapos Budapesti Demográfiai Csúcs újra a középpontba helyezi a családok ügyét. A BDS – kétévente megrendezett fórumként – kiváló lehetőséget teremtett arra, hogy állam- és kormányfők, politikai döntéshozók, egyházi és civil vezetők, valamint a tudományos élet és a média meghatározó szereplői közösen gondolkodjanak a családokat érintő legfontosabb kérdésekről, kihívásokról, a családok jövőjéről.
A Budapesti Demográfiai Csúcs (BDS) záróeseményére a Szépművészeti Múzeumban került sor, ahol Gulyás miniszter úr is megtisztelt bennünket jelenlétével. Miniszter úr köszöntője után Kovács Ákos énekes adott koncertet. Rendkívül fontos és értékes gondolatokkal gazdagodtunk, amelyek meghatározóak lesznek a jövő alakulása szempontjából.
Fantasztikus hangulat, csillogó szemű gyerekek, sőt felnőttek is, sok játék, kihívás a családoknak, ezek jellemezték a Budapesti Demográfia Csúcs záró eseményét, a Városligeti Családi Napot. Büszkék vagyunk rá, hogy a Ficsak – Fiatal Családosok Klubja kitelepülése, játékparkja volt az egyik legnépszerűbb, a FICSAK7próbát sokan, sikerrel teljesítették. Köszönjük a lehetőséget, nagyon jó érzés volt ismét adni valamit a családoknak! Köszönöm a kollégáim, a csapatom kitartását és lelkesedését.
A Fiatal Családosok Klubja is örömmel részt vett a BDS (Budapesti Demegráfiai Csúcs 2023) Családi Napok rendezvényén, melynek szeptember harmadik szombatján Budapest egyik legszebb és legnagyobb zöld oázisa, a Városliget adott otthont.
A gyermekes családok ezreit várják a BDS Családi Napok „szelíd motorosok” felvonulására, ahol az előzetesen regisztrált első 5000 regisztráló ajándék kismotort kap ajándékba. A kismotorosok az Állatkert – Fővárosi Nagycirkusz – Széchenyi Fürdő – Kós Károly sétány – Vajdahunyad vára útvonalon fognak felvonulni. A ligetben egész nap mókás gyerekprogramok várják a családokat 9-17 óráig, este 22 óráig koncertekkel szórakozhat a nagyközönség. A rendezvény ingyenesen látogatható.
A Ficsak standja is ott lesz a helyszínen, színes gyerekprogramokkal – kézműves foglalkozás, játszósarok, népi ügyességi, logikai és sport játékok – készülünk nektek, hogy minél felejthetetlenebbé tegyük az együtt töltött napot. A Ficsak csapata
7 PRÓBÁVAL is készül, a résztvevők között Ficsak ajándékokat, fődíjként pedig egy Monopoly GO GREEN családi társasjátékot sorsolunk ki.
Egyesületünk célja, hogy rengeteg játékkal és mókával felhőtlen szórakozás közepette a szívünknek kedves családokkal együtt búcsúztassuk a nyarat.
A rendezvénysorozat harmadik napja könnyedebb irányt mutatott- vidám, a családokat ünneplő, a családi élet szépségeire és örömeire rámutató családi napot tartottak a fővárosban valamint vidéken is, például Székesfehérváron, Kecskeméten, Debrecenben, Zalaegerszegen, Esztergomba
A családok szórakoztatásáról neves, népszerű előadók, együttesesek gondoskodtak. A fővárosban fellépett például a Kishalász zenekar, Wolf Kati, a Nemzeti Színház színművészei, a Cimbora együttes, a Fővárosi Nagycirkusz is. De különféle bábszínházi előadásokat is megcsodálhattak a gyerekek.
A BDS egyik fő attrakciója, egyben legkedvesebb programja a BDS Családi Napok szelíd motorosok felvonulása volt, ahol játékmotorokon gyerekek vonultak fel az Állatkert – Fővárosi Nagycirkusz – Széchenyi Fürdő – Kós Károly sétány – Vajdahunyad vára közötti útszakaszon. A felvonulásra regisztráltak közül az első 5000 gyermek ingyen-ajándék kismotorral vághatott neki a távnak.
Országos illetőségű családszervezetek is kitelepültek a fővárosban és vidéken is.
Többek között a Fiatal Családok Szervezete is, amely szervezet színes gyerek-programokkal – kézműves foglalkozással, játszósarokkal, népi ügyességi, logikai és sport játékokkal – készültek a családoknak, hogy minél felejthetetlenebbé tegyék az együtt töltött napot!
A Városligeti Családi Napról készült videóösszeállítás ITT tekinthető meg!