Egykor egészségügyért felelős alpolgármesterként komoly szerepem volt a gyermek egészségügyi központ létrejöttének szorgalmazásában. Örülök, hogy az elképzelésből valóság lett az újbudai családok örömére.
Rétvári Bence miniszterhelyettes közreműködésével 2010-ben megálmodtuk, ma pedig átadásra került a Gyermek Egészségügyi Központ, amely minden igényt kielégítő szakellátást nyújt majd az újbudai családoknak és a gyermekeknek.
Budapest legmodernebb gyermek közegészségügyi intézménye, az Újbudai Gyermekegészségügyi Centrum és Egynapos Sebészet évente 85 ezer beteget képes ellátni. A komplexum 23 féle gyermekszakellátást, háziorvosi rendelőt, egynapos sebészetet, fertőző részleget, ügyeleti helyiségeket kínál és egy úgynevezett sokktalanítót is, ahol az életveszélyes állapotba került gyerekek kaphatnak ambuláns segítséget.
Az eseményről készült kisfilm itt tekinthető meg: