Környezettudatos nap a Törökugratóban

Az Újbuda Prizma Nonprofit Kft., az FKF Zrt.-vel együttműködve Környezettudatos Napot szervezett a Törökugrató utcai Általános Iskola diákjai számára. A lelkes nebulók először hasznos előadásokat hallgattak, majd környezetvédelmi vetélkedőn vettek részt. A játékos...

Kerület Napja a Nyugdíjasházban

Az Önkormányzat nevében átadta az elismerő okleveleket és nemzeti szalaggal feldíszített érmeket azoknak a klubtagoknak, akik kitűntek a közösségért végzett kiemelkedő aktív tevékenységükkel. Az ünnepség hangulatát a Garembucka együttes Napos-Holdas mesemondói, Gregus...

Mini interjú a sportról Király Nórával

–    Érdekes módon viszonylag későn kezdtem el sportolni, főiskolás éveim alatt. Iskolás koromban kifejezetten utáltam a testnevelés órákat és eszem ágában sem volt mozgással tölteni a szabadidőmet. Ma, felnőtt fejjel kicsit neheztelek a szüleimre, hogy nem...

Király Nóra is futott

Férje a 42 kilométeres maratont is sikeresen lefutotta. “Nagyon örülök, hogy sikeresen teljesítettük a távot. Ez annak a sok felkészülésnek köszönhető, amely a versenyt megelőzte. Mindketten hónapok óta majdnem minden este elmentünk futni.” – mondta...

Bolhapiac minden szombaton délelőtt a Gazdagréti Piacon!

Az árusításhoz előzetes regisztráció szükséges a gazdagretiosszefogas@freemail.hu email címen. Helypénz gyanánt becsületkassza fog működni, azért, hogy az Egyesület a megnövekedett költségeket fedezni tudja és azért, hogy ne terheljük túl az árusokat. Ez annyit...