Sokan nem tudják, de régebben a Buda környéki dombok mind szőlővel voltak beültetve. A Sas-hegy pedig a filoxérajárvány előtt hazánk egyik legrangosabb borvidékének számított.
A tulajdonosok az évszázadok során virágzó szőlőkultúrát teremtettek a vidéken és megélhetésüknek egyik fő forrása volt a bortermelés. Erről mesélt Kremnicsán János a Madarak és Fák Napja alkalmából rendezett programsorozat nyitó eseményén a Gazdagréti Idősek Klubjában. A több napos rendezvényt Király Nóra önkormányzati képviselő nyitotta meg.
A Budai borvidéken főleg fehérborszőlő-fajtákat termesztettek: rakszőlőt, mézesfehéret, budai zöldet, hosszúcipkájút, szlankamenkát. Ezek mind bőtermő szőlőfajták, amelyekből egyszerű, könnyű asztali borokat készítettek. A sashegyi vörösbor azonban valamikor országszerte, sőt még külföldön is híres volt. Krúdy Gyula idézi szomorúan egyik írásában, hogy Kerkápolyi István műegyetemi tanár 1908-ban szüretelte az utolsó sashegyi vöröset. Azóta sem tudja senki, milyen is lehetett az a bor.
A járvány után a kipusztuló szőlők helyére néhol gyümölcsösöket ültettek, máshol spontán módon elkezdődött a cserjésedés, de a Sas-hegy számára a bortermelés időszaka végleg lezárult.
Forrás: ujbuda.hu