KEDVES GAZDAGRÉTIEK!

Mozgalmas hónapok állnak mögöttünk. Négy hónap telt el azóta, hogy átvettük Molnár Gyulától a kerületet, de sajnos még a mai napig hullnak elő a szekrényből csontvázak. Hoffmann Tamás polgármester úrnak és nekünk képviselőknek nem lesz könnyű dolgunk ez már most látszik: az előző szocialista vezetés hatalmas adósságokat hagyott hátra, ki nem fizetett számlákat, gyanús szerződéseket. Február végén a Képviselőtestület elfogadta a kerület 2011-es költségvetését, de sajnos ebben az évben nem lesznek olyan beruházások, fejlesztések, amiket elterveztünk, sőt bizonyos mértékű megszorításokat is el kell szenvedniük az itt élőknek, hiszen muszáj törlesztenünk az örökölt adósságot.

Én azonban továbbra is azt vallom, hogy pénz nélkül is lehet jó dolgokat csinálni és azon leszek, hogy a rengeteg tervemből minél többet megvalósítsak, de ehhez szükségem van az itt élők, azaz az Önök aktív részvételére és segítségére. Hiszem, hogy összefogással sokkal többre megyünk, mint pénzzel.

Egyik régi álmomat már idén sikerült is megvalósítani: beindítottunk egy őstermelői piacot Gazdagréten, a Szent Angyalok Templom kertjében. Hatalmas boldogság látni, hogy hétről-hétre többen jönnek vásárolni és az emberek szeretik a piacon tölteni a szombat délelőttjüket. Köszönettel tartozom a megvalósításért a Bernek Évának, Gazdagréti Összefogás Egyesület elnökének, aki az operatív megvalósításban segít nekem és Szederkényi Károly plébános úrnak, aki befogadott minket és helyet biztosít számunkra. A kereslet-kínálat egyensúlyát igyekszünk megtartani, de ehhez is kíváncsian várom az Önök véleményét, úgyhogy bátran írják meg nekem, ha valami nem tetszik, vagy, hogy mire lenne még igény. Szeretnénk a környéken élő őstermelőket is felkeresni, hogy ne a Spar előtt árulják a kis terményeiket, hanem hozzák a piacunkra.
Másik nagy tervem megvalósítása folyamatban van: szeretném a civil életet fellendíteni a lakótelepen és környékén. Jó lenne, ha egy programért nem kéne kocsiba vagy buszra ülni, hanem itt helyben lenne pezsgő kulturális élet, tanfolyamok, kismama és nyugdíjas klub, különféle sportolási lehetőségek. Most mérem fel, hogy milyen civil szervezetek vannak a környéken és azt látom, hogy nagyon sokfajta kicsi egyesület, önszerveződés létezik, akik közül sokan nem tudnak egyről kettőre lépni. Az „egységben az erő” mondást szem előtt tartva, szerintem össze kéne fognunk, úgy sokkal többet meg tudnánk valósítani. Áprilisra szervezek egy Civil Fórumot, ahova el fogok hívni minden általam ismert civil szervezetet. Kérem, hogy aki olvassa e sorokat és szeretne meghívást kapni erre a Fórumra, mihamarabb írjon nekem.

Igaz, hogy a pénz nem boldogít (de azért jó, ha van) így pár szót, hadd szóljak arról, hogy milyen tételeket sikerült belobbiznom a 2011-es költségvetésbe. Régi szívügyem a Törökugrató utcai óvoda, aminek leromlott állapotáról már több ízben írtam. Idén 30 millió forint van beállítva az óvoda felújítására, ami nem kis pénz, főleg, ha megnézzük, hogy a többi óvodára mennyi jut. Reméljük, hogy a nyári szünetben meg is kezdődhet a tatarozás és szeptembertől egy megszépült oviban kezdhetik az évet a gyerekek. Itt kell megemlítenem, hogy az óvodai csoportlétszámok csökkentése továbbra is eltökélt célom, hiszen háromgyerekes anyukaként látom, hogy a 30-as létszámok helyett 20-22 fős csoportoknak kellene lenniük. Ehhez viszont új csoportokat kell létrehoznunk minden régióban. A teljes kerületre vonatkozó oktatási koncepció most készül, sajnos egyelőre nincs beleszólásom, de remélem, hogy a megfelelő fórumon tudom majd képviselni a nézeteimet.

Sikerült egy másik nagy tételt is beküzdenem a költségvetésbe, ez pedig az Irhás árok út és járda felújítása. A XII. kerület vezetésével folyamatosan zajlanak a tárgyalások és abban maradtunk, hogy 45-45 millió forintból az építkezés első szakasza még az idei évben el tudna kezdődni. Sajnos közben pár hete leállt a fővárosi csatornázási beruházás elszámolási problémák miatt, így most azon is dolgozom, hogy mihamarabb és zökkenőmentesen befejeződjön a csatornázás, mert az lenne az alapja a két kerület közös beruházásának. Ha ez elkészül, végre balesetveszély nélkül kirándulhatunk majd Gazdagrétről fel a gyönyörű Csillebérci erdőbe.

További tételek, amiket kértem és azon fogok munkálkodni, hogy ezekből minél több meg is valósuljon, ha idén nem is, de a következő években:

–         A Regős köz – Nagyszeben tér között lévő játszótér fedetté tétele: nagy igény van rá a lakótelepen, hogy a kisgyerekek esős időben is tudjanak szabadlevegőn játszani.

–         A Gazdagréti téren újonnan épült nyugdíjas „játszótér” átalakítása a használók igénye szerint.

–         Szemetes kukák elhelyezése a Torbágy utca – Frankhegy utca közötti parkban.

–         Frankhegy utca – Torbágy utca közötti parkban 4 db ping pong asztal felújítása.

–         Tűzkő utca járda és útfelújítása.

–         Gyalogos járdák és a Kaptató sétány burkolatának felújítása a Gazdagréti lakótelepen, a felpúposodások, hézagok megszüntetése, ami rengeteg balesetet okoz.

–         Gazdagréti téri buszvégállomás gyalogosközlekedésének megoldása. A föntről illetve Madárhegyről jövőknek nincs szabályozott átkelési lehetőségük, hiányzik zebra illetve akadálymentesítés. A most épülő lépcső nem teszi lehetővé a babakocsisok és a kerekes székesek átjutását.

–         Zebra felfestése a Gazdagréti útra, a Szivárvány Óvodához.

–         A Gazdagréti lakótelep egyirányúsításának folytatása. Egyelőre csak a Frankhegy utcáig valósult meg, de nagyon jól működik, könnyíti a közlekedést.

–         Parkolóhelyek felfestése a Gazdagréti lakótelepen.

–         Autós és motoros forgalom teljes kitiltása a Kaptató sétányról.

–         Egységes parkolókengyelek kihelyezése a Gazdagréti lakótelepen a Kaptató sétány és a keresztutcák kereszteződéseiben.

–         Gazdagréti lakótelepen figyelemfelkeltő táblák kihelyezése a kutyatulajdonosok részére (feltüntetve a büntetés összegét a kutyapiszok össze nem szedéséért).

–         További 10 db pad kihelyezése a Gazdagréti lakótelepen.

–         Nagyszeben tér balkáni állapotának felszámolása, a környezet kicsinosítása.

Várom tehát továbbra is javaslataikat, észrevételeiket a kiraly@fidesz.hu e-mailcímen illetve nézzék folyamatosan a www.kiralynora.hu honlapot, mert még rengeteg ötlet van a fejemben, csak győzzem megvalósítani!

Király Nóra

Forrás: A Rét