Király Nóra újbudai alpolgármester kezdeményezésére 2015. október 18-án második összejövetelét tartotta a budapesti, kormánypárti önkormányzati képviselőnők klubja. Az összejövetel vendége ezúttal egy férfi, Kocsis Máté, a Fidesz budapesti elnöke, Józsefváros polgármestere volt.
Kocsis Máté véleménye szerint a Fidesz megújításához elengedhetetlenül szükséges új politikusok, köztük hölgyek bevonása a párt életébe, hiszen egy nő éppen annyira alkalmas egy vállalat vezetésére, a közügyek igazgatására, mint egy férfi. Elismeréssel szólt a figyelmüket remekül megosztó, a családi életet és a hivatást összehagoló, értékes női munkaerőkről.
Elnök urat elkísérte Rónaszékiné Keresztes Mónika, a budapesti Fidesz alelnöke is, aki bemutatkozásában elmondta, hogy hét gyermekes édesanyaként, nagymamaként olyan feladatokat kellett megoldania, ami nagyfokú összeszedettséget, kitartást, ugyanakkor gyengédséget, empátiát igényel.
Ezeket a szerzett és meglévő képességeket nagyszerűen tudja kamatoztatni munkája során, csakúgy, mint sok nőtársa, itt megemlítette Király Nóra, ötgyermekes édesanyát is.
Kocsis Máté elmondta, hogy a Fidesz szervezeteiben, az önkormányzatokban számos olyan hölgy dolgozik, aki nélkülözhetetlen feladatokat lát el, de a munkája nem kap elég figyelmet. Ezen szeretne változtatni mind a vezetés, mind pedig a NÖKK.
A Női Önkormányzati Képviselők Klubja Király Nóra, újbudai alpolgármester kezdeményezésére jött létre, azzal a szándékkal, hogy a fővárosi önkormányzatokban dolgozó hölgyeket összefogja, a kerületekben megvalósuló programokat koordinálja, színesítse. Fontos célja, hogy bemutassa és hangsúlyozza a nők szerepét, akik más képességekkel és attitűdökkel tudnak a polgárok felé fordulni, mint férfi társaik, tehát nélkülözhetetlen szerepet töltenek be a közéletében.
A szervezet a jövőben önálló programokkal és akciókkal fogja bemutatni azt a munkát, amelyet a kerületek női képviselői végeznek.
Az eseményen részt vett közel 30 budapesti önkormányzati képviselő, köztük több alpolgármester, bizottsági elnök is.
Király Nóra végezetül elmondta, továbbra is számít a képviselő hölgyek ötleteire, kapcsolattartására, illetve szándékában áll a képviselő hölgyek véleménye alapján összeállítani a NÖKK rendszeres találkozói időpontjait is.