A XI. kerületi Szülők Háza Gyermekfészek Családi Napközi adott otthont annak a sajtótájékoztatónak, amelyet a Fiatal Családosok Klubja (FICSAK) szervezett, a november 26-án rendezendő I. Jótékonysági Adventi Vásár népszerűsítése érdekében.

A sajtótájékoztatóra meghívást kapott Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára, aki előremutató kezdeményezésnek nevezte az egy hónap múlva megrendezendő eseményt.

Magyarországon valódi társadalmi bázissal, támogatottsággal rendelkező intenzív, vidám családos élet van. Ez a civil összefogás az egész társadalom számára fontos értékeket jelenít meg, így többek között az egymásra figyelést és segítségnyújtást – mondta az államtitkár, hozzátéve: a családbarát ország eszméjének valóra váltásáért még sokat kell tennie az államnak és az egyénnek is.

Király Nóra, a FICSAK alapítója, a jótékonysági vásár kezdeményezője a sajtótájékoztatón elmondta: az adventi időszak nyitányaként a Várkert Bazárban november 26-án szombaton délelőtt tartandó rendezvényhez már számos szervezet csatlakozott. Legalább 40 standon fogják árulni a kézműves termékeket: bejglit, mézeskalácsot és más saját készítésű süteményeket, illetve adventi koszorúkat, gyertyákat, ajándéktárgyakat. Az eseményt színes családi programok kísérik majd. A befolyt összeget teljes egészében a daganatos gyermekek gyógyulásáért küzdő Őrzők Alapítvány javára fogják felajánlani.

A jótékonysági rendezvény fővédnöke Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége, aki maga is visz saját készítésű ajándékokat a vásárra és a látogatókkal közösen kézműveskedik majd – tette hozzá a kezdeményező.

 

Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnökétől megtudtuk:  ők is örömmel támogatják a kezdeményezést. A részvétellel szeretnék megmutatni, hogy fontos számukra mások boldogulása és szeretnék megköszönni a társadalomnak, hogy egyre inkább elfogadott a nagy család.

Ugron Zsolna író, a Várkert Bazár háziasszonya elmondta, hogy örömmel támogatják a rendezvényt a helyszín biztosításával és kiegészítő akciót is szerveznek: november 25-én féláron tekinthető meg nagy karácsonyi kiállításuk.

Király Nóra végezetül mindenkit arra biztatott, hogy látogasson el a 2016. november 26-án 9-13 óráig tartandó I. Jótékonysági Adventi Vásárra és ott vásárolja meg a karácsonyi ajándékainak egy részét, vagy az adventi koszorút, így segítve a beteg gyerekek gyógyulását, akik jövőre talán már egészségesen, a családjuk körében tölthetik az ünnepeket.

Az eseményről készült videó itt tekinthető meg: