Az eseményen jelen volt Király Nóra közbiztonságért és egészségügyért felelős alpolgármester, az Országos Polgárőr Szövetség képviseltében Markos György és Kardos Pál, a Budapesti és Agglomerációs Polgárőr Szervezetek Szövetségének elnöke is. Alpolgármester asszony...
Király Nóra alpolgármester elmondta, hogy nagy örömmel látja ezt az önálló szerveződést, hiszen egy ilyen klub hozzájárul a színvonalasabb szakmai munkához és a rendezvények naprakészen tartják az orvosok felkészültségét. Elismerését és köszönetét fejezte ki azért a...
Baumgartner Antal 25 évvel ezelőtt szinte a semmiből nyitotta meg első Renault kereskedését az országban elsőként, amely azóta a XI. kerület egyik legnagyobb autószalonjává nőtte ki magát. Az eltelt 25 év alatt a cég sokat bővült, változott, de a tulajdonos...
Mint mondta, a legkisebbek az – értesítőben foglalt minősítésektől függetlenül – azért kaptak ajándékutalványt, mert négy gyermekes anyukaként tudja, milyen fontos a bíztatás, a lelkesítés és azt reméli, hogy így a gyerekekben a bizonyítványosztás egy...
Elmondta, hogy nagyon örül, annak, hogy egészségért és közbiztonságért felelős alpolgármesterként éppen egy ilyen, mindkét témakört érintő előadássorozat létrejöttében sikerül aktívan közreműködnie. Megelőzni az egész családot fenyegető veszélyt A megelőzés mindennél...
Elmondta, hogy ma még Magyarországon az emberek többsége csak akkor fordul orvoshoz, amikor tüneteket észlel, de sok esetben akkor már késő. A méhnyakrák azon betegségek egyike, amelyet rendszeres szűrővizsgálatokkal el lehet kerülni és az idejében felismert daganat...