16.4 teljesítve, ami nem az én wodom volt. 13 perc alatt kellett ledarálni az alábbi feladatsort: 55 db deadlift, azaz felhúzás 43 kilóval, 55 db fallabda 4 kilós labdával, 55 kalória evezés és végül 55 db fekvőtámasz. Ha ez kész, természetesen lehet kezdeni elölről a sort egészen a 13 perc lejártáig. Az első két feladatot egész jól abszolváltam, de sajnos az evezésen elvéreztem. Ritkán evezek és semmi technikám nincs, túl gyorsan, kevés erővel dolgozom, így lassan mentek nagyon a kalóriák. Itt nagyon sok idő elment, így a fekvőtámaszt egy híján nem tudtam befejezni. 219 ismétléssel végeztem és persze teljes összeeséssel. Most nem vagyok elégedett magammal, mert nagyon szerettem volna elkezdeni a 2.kört.
Hírek
2023.08.24.Egy hét múlva becsengetnek az iskolába és a szép, hosszú nyár után a szülők azt szeretnék, hogy a gyerekek a sok élmény mellett felkészülten kezdjék meg az új tanévet. Sok egyéb mellett a felszerelésük is megfelelő legyen. Az iskolakezdés azonban nagy kihívás a családok számára, mélyen a pénztárcába kell nyúlni, mire minden szükséges tárgy az […] [...]
2023.07.24.A környezetvédelem és a család összefüggéseinek kiemelten fontos, és aktuális kérdéskörében közös gondolatcsere zajlott az erdélyi Tusványoson megrendezett XXXII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban 2023. június 20-án. A komoly hagyományokkal rendelkező eseményen került sor a “Környezetvédelem és családügyek kapcsolódás pontjai” című pódiumbeszélgetésre, melyre a Családbarát Magyarország Központ ügyvezetője, dr. Szuromi-Kovács Ágnes is tiszteletét tette. Kiemelte, […] [...]
2023.06.10.„Futás közben elsősorban magadat kell leküzdened, és minden alkalommal nyersz: jobb és gyorsabb leszel.” (Marijke ten Cate) A Fiatal Családosok Klubjának (Ficsak) társszervezete, az Összefogás XI. Sportegyesület […] [...]