A FICSAK alapítójaként a megnyitón elmondtam, hogy 2016-ban az Európa-bajnokságra készülő focistáknak, 2017-ben a FINA Vizes Világbajnokságra edző sportolóknak, az idén pedig a február 9-én kezdődő Téli Olimpián részt vevőknek szólt a HAJRÁ MAGYAROK! kiáltás....
A Fiatal Családosok Klubjának alapítójaként elmondtam, egy mindannyiunk számára fontos a prevenció, az egészséges életmód, azonban egy nőnek nemcsak saját, de a családja érdekében is vigyáznia kell magára, akiket szeretettel vesz körül, akik számára gyengéd nő és erős...
A Fiatal Családosok Klubjának (FICSAK) alapítójaként köszöntöttem a megjelenteket és elmondtam, a célunk, hogy megvitassuk a jövőbeli programokat, kezdeményezéseket, amiket a családok évében szeretnének megvalósítani. A sajtó képviselőinek elmondtam, hogy azt...
A FICSAK alapítójaként és Újbuda alpolgármesterként hangsúlyoztam, tekintettel arra, hogy a mozgás elengedhetetlen az egészséges életmódhoz, arra törekszünk, hogy minél többféle sportolási lehetőséget biztosítsunk a családok számára. Újbuda Önkormányzata az egyre...
A téli sportok népszerűsítése is egy tradíció folytatása. Büszkén állíthatjuk, hogy immár hagyományt teremtettünk a Nem vagyunk mi kispályások akciónkkal, melynek az elmúlt években mind a Futball Európa-bajnoksághoz, mind a FINA Vizes Világbajnoksághoz kapcsolódó...