A régi, leromlott épületen nemcsak a külső nyílászárók cseréjét hajtották végre, de a homlokzati hőszigetelést és festést is. Belül pedig a több, mint 20 éves, elavult analóg technológiájú röntgenkészülék helyett a korszerű berendezés (a digitális technika...
A Zuglói Rendészeti Központ Budapest egyik legjobban működő, önkormányzati fenntartású közbiztonsági intézménye, amelyet egy éve hozott létre a XIV. kerületi önkormányzat. A Központ a bűnüldözés és bűnmegelőzés minden helyi szereplőjével folymatos kapcsolatban áll és...
Használt és új ruhák – egyaránt önzetlenül Az egyesület „Szeretetbolt” nevű intézménye egyébként megalakulása óta segíti a rászorulók és az adakozók közötti kapcsolattartást és közvetíti az adományokat. Segített már több helyi és távolabbi lakoson,...
Napirend előtti felszólalásokkal kezdődött a képviselő-testület ülése. Elsőként Molnár Gyula (MSZP) kért szót. Ahogy a korábbi rendkívüli ülésen, most is gratulált a győzteseknek, de hozzátette, a nagy győzelem nagy feladatot és nagy felelősséget is jelent. A...
Az Alpolgármester Asszony rövid bemutatkozójában említette, hogy 25 éve él Sasadon, a közélet már gimnazista kora óta érdekelte, így 2006-ban indult először önkormányzati választásokon, melyet azóta harmadik ciklusban nyert meg. redmények: Szó esett az elmúlt nyolc év...