Bemutatkozó fórum a Sas-hegyen
2014. November 21-én Király Nóra Újbuda egészségért és közbiztonságért felelős alpolgármestere bemutatkozó fórumot tartott a Brassó úti Budai Művészházban. Az eseményen Sass Szilárd önkormányzati képviselő is jelen volt.
Győzött az Újbuda Rebels
Kerületi csapat győzött a BVSC pályáján november 15-én, szombaton megtartott magyar amerikai foci bajnokság döntőjében szombaton. Az Újbuda Rebels így magyar bajnok lett. A döntőn a csapatnak szurkolt Király Nóra, Újbuda alpolgármestere is.
Újra eljön a Mikulás a Gazdagréti Piacra
Mint minden évben a Mikulás idén is ellátogat a Gazdagréti Piacra, és megajándékozza mindazokat a gyermekeket, akiket szüleik beregisztrálnak a cikkben található linken. Szeretettel várunk minden kedves Gazdagréten és a környéken lakó gyermeket és szüleiket.
Márton napi lampionos felvonulás
November 13-án este a hagyományokhoz híven Márton napi lampionos felvonulást tartott a Törökugrató Általános Iskola a gyerekeknek és szüleiknek. Az eseményen Király Nóra alpolgármester asszony is részt vett családjával. (Képriport)
Rendhagyó sajtótájékoztató az Ezüstfenyő Óvodában
A sajátos nevelési igényű gyerekek óvodai integrációját támogatja Újbudán a most induló “Közös a Napunk!” program. A kezdeményezés újszerű megközelítéssel segíti a gyerekek, a szülők és óvodapedagógusok együttműködését a tolerancia, a befogadóbbá- és elfogadóbbá válás felé.
Kerületi díszdiplomások köszöntése
2011. november 11-én 10 órától a Danubius Hotel Flamenco adott otthont a Kerület napja alkalmából rendezett, díszdiplomások és pályakezdő pedagógusok köszöntésének.
A Háziorvosok Klubjában tett látogatást az alpolgármester
Király Nóra Újbuda egészségügyért és közbiztonságért felelős alpolgármestere 2014. november 6-án látogatást tett a Budapest XI. kerületi Szent Kristóf Szakrendelőben tartott konferencián, melyet havi rendszerességgel rendeznek a háziorvosok számára. Ezeken a rendezvényeken egy-egy kiemelt témával is foglalkoznak, jelen esetben a „Korszerű injekciós terápia diabetes mellitusban” volt terítéken.
A legősibb csoda a legfejlettebb technikával ötvözve
Király Nóra, a Fidesz Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Igazgatóságának nőkért, és idősekért felelős koordinátora, Újbuda egészségügyért és közbiztonságért felelős alpolgármestere is részt vett azon a konferencián, melyet a PromoBox Kft. szervezett csütörtökön Budapesten.
Módosult a testületi működés szabálya
Rendkívüli ülésen határozott a képviselő testület Szervezeti és Működési Szabályzatának módosításáról. Kevesebb bizottság – olcsóbb. ugyanakkor hatékony működés.